Alapjaiban rengette meg a világot az 1918-ban kitört spanyolnátha-járvány
2020. január 30. 18:45 Múlt-kor
Miért volt ennyire halálos?
Arra, hogy miért az erejük teljében lévő felnőttek körében volt magasabb a halálozási arány, magyarázatot adhat az 1918-as vírus 2007-es kísérleti újraalkotásának eredménye.
Az alaszkai permafrosztban eltemetett halottakból, illetve korabeli amerikai katonák által adott és fennmaradt mintákból a tudósok sikeresen szekvenálták a vírus genomját, és képesek voltak létrehozni a világjárványt hozó kórokozót.
Az ezzel végzett állatkísérletek során a megfertőzött közönséges makákók úgynevezett citokinviharba, azaz az immunrendszer túlreagálásába, az immunsejtek túlzott fokú termelésébe haltak bele. Az egészséges felnőtt emberek erős immunrendszerét 1918-1919-ben is hasonló módon önmaguk ellen fordíthatta a spanyolnátha.
A kampányszerű közegészségügyi intézkedések voltak némi hatással a halálozási arányokra annak ellenére, hogy az orvosok ekkor még nem értették a kór okát.
Az emberiség az ősidőktől fogva tudja, hogy a fertőzött egyénektől távolságtartás csökkenti a megbetegedés kockázatát, a hatóságok pedig ennek megfelelően karanténövezeteket hoztak létre, és tiltották a nagy tömegben való gyülekezést.
Ahol valóban betartották e szabályokat, ott az intézkedések lassították a spanyolnátha terjedését. Ausztráliába például egyáltalán nem jutott el az őszi hullám, miután hatékony karanténintézkedéseket hozott tengeri kikötőiben.
A prevenció hatékony foganatosítására képtelen kormányzatok negatív példával szolgálva bizonyították annak hatékonyságát: 1918-ban Perzsia (a mai Irán) gyakorlatilag bukott állam volt, miután a megelőző évtizedek során a „nagy játék” – a Brit Birodalom és az Orosz Birodalom terjeszkedése és érdekszféra-kialakítási kísérletei az Arab- és a Kaszpi-tenger között elterülő térségben – áldozatává vált.
Kormánya gyenge volt, és az ország csődközeli helyzetben állt, közegészségügyi infrastruktúra nélkül, így amikor a járvány 1918 augusztusában felütötte fejét az északkeleti Mesed szent városában, semmiféle elkülönítő intézkedésre nem került sor.
Két héten belül a szent város minden otthonában és munkahelyén jelen volt a betegség, az ősz során a lakosság kétharmada megfertőződött.
Az emberek szabad mozgását semmilyen formában nem korlátozták, így az influenza a várost elhagyó zarándokok, kereskedők és katonák által az ország minden sarkába eljutott. Mire Perzsiában is elhalt a járvány, a lakosság legalább 8-22 százaléka is odaveszhetett (a fent említett viszonyok miatt a statisztikák sem túl pontosak).
Összehasonlításként a 8 százalék is több mint harmincszorosát jelenti a rendkívül szegény Írországban tapasztalt halálozási aránynak.
A fertőződés és a halálozás egyenlőtlenségeit az emberek a kor elterjedt nézeteinek megfelelően igyekeztek (félre)magyarázni. Amikor Charles Darwin 1859-ben A fajok eredete című művében lefektette az evolúció és a természetes kiválasztódás szabályait, nem állt szándékában azokat az emberi társadalmakra is alkalmazni.
Ennek ellenére a 20. század elejére a közgondolkodásban elterjedtté vált az úgynevezett szociáldarwinizmus, amelyből egyenesen következett az eugenika áltudománya.
Ennek korabeli hívei úgy tartották, az emberi „fajok” egymással versengenek a túlélésért, így a szegényeket, illetve az etnikai kisebbségeket aránytalanul magasan sújtó betegségről azt gondolták, újabb bizonyítéka annak, hogy az említett csoportok kevésbé alkalmasak a túlélésre.
Az eugenika-hívők a mikróba elméletet is sajátos módon értelmezték: ha a szegények és a munkásosztály hajlamosabbnak bizonyultak a megbetegedésre, az szerintük biztosan a saját hibájukból adódott, mivel Pasteur bebizonyította, hogy a fertőzések megakadályozhatók.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
