Alapjaiban rengette meg a világot az 1918-ban kitört spanyolnátha-járvány
2020. január 30. 18:45 Múlt-kor
Elégtelen elmélet
A 20. század elejére a mikróba elmélet elterjedése a higiéniai viszonyok javításával együtt nagy mértékben visszaszorította a 19. századi városokra jellemző tömegbetegségeket, mint például a tuberkulózist, a kolerát vagy a tífuszt.
A 19. század során annyira rendszeresen tizedelték meg a nagyvárosok lakosságát ezek a betegségek, hogy lélekszámuk fenntartásához a vidékről történő folyamatos beáramlásra volt szükség. A nagy járványok megszűntével a városok önfenntartóvá váltak.
1918-ra az előremutató eredményeknek köszönhetően magas volt a tudományba vetett bizalom, egyes tudósok pedig egyfajta arrogáns hozzáállást is megengedtek maguknak számos kérdésben.
George Bernard Shaw ír drámaíró őket figyelmeztette Az orvos dilemmája című 1906-os művével, amelyben egy kiváló orvos, Sir Colenso Ridgeon – akit létező személyről, a tífusz elleni védőoltás kifejlesztőjéről, Sir Almroth Wrightról mintázott – pácienseinek végzetével játszik önkényesen.
Shaw éppen az elbizakodottságtól intette óva őket, azonban az 1918-ban kitörő járványra volt szükség ahhoz, hogy a tudomány felismerje, valójában mennyire kevés ismerettel rendelkezik a betegségekről.
Amikor a tudósok kórokozókról beszéltek a 20. század elején, azok alatt kizárólag a baktériumokat értették.
A vírus ekkoriban még meglehetősen új fogalom volt: az első, 1892-ben dokumentált vírus a dohánynövényt támadta meg, és indirekt módon fedezték fel fertőző mivoltát. Az ekkoriban ismert baktériumokkal ellentétben láthatatlan volt a korabeli optikai mikroszkópok alatt, így megfigyelni sem tudták közvetlenül.
A tudósok a vírusok legalapvetőbb tulajdonságairól is vitatkoztak: organizmusokról vagy mérgező anyagokról, folyadékról vagy részecskékről volt-e szó? Élőlények vagy élettelen képződmények? (Ez utóbbi a mai napig nem eldöntött kérdés.) Minden szempontból rejtélyesek voltak, és senki sem sejtette, hogy emberi megbetegedéseket is okozhatnak.
Az 1918-ast megelőző influenza-világjárvány – az 1889-es, úgynevezett „orosznátha” – idején Koch tanítványa, Richard Pfeiffer azt állította, azonosította a betegségért felelős baktériumot. Az úgynevezett Pfeiffer-bacilus valóban létezik, és betegséget is okoz – de nem az influenzát.
Az 1918-as járvány során azok a patológusok, akik fertőzött emberek tüdejéből vett bakteriális kolóniákat tenyésztettek, arra lettek figyelmesek, hogy némelyik kultúrában jelen volt a Pfeiffer-bacilus, míg másokban nem. Az értetlenséget fokozta, hogy a Pfeiffer-bacilus ellen kifejlesztett oltások némelyike használni látszott egyes betegek esetében.
A titok nyitja az volt, hogy e vakcinák hatékonyan vették fel a küzdelmet a másodlagos, bakteriális fertőzésekkel, amelyek a tüdőgyulladást – sok esetben a halál tulajdonképpeni okát – okoztak, ezt azonban még nem tudták. A hibát túl későn ismerték fel.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
