Az amerikai magyarság 1941-ben
2003. július 29. 18:34 Kosáry Domokos
A kivételes utast még 1941 őszén is hét nap alatt New Yorkból Budapestre röpíthette az emberi technika. Az amerikai magyarság azonban vagy mint kedves túlzással mondják: Magyar Amerika, ma oly távolinak látszik, túl haragvó Óceánon, mintha beteljesült volna sorsa és élő valóság helyett már puszta történeti probléma lenne csak. A háború miatt elvesztette azt az érintkezést is, mely eddig az óhazához fűzte.
Magyar vagyok, uram
| Nagy Iván |
De még az összmagyarság gondos számlálója is csak megközelítőleg tudja megmondani hány magyar él Amerikában. Optimisták, főleg idősebbek, akik hosszú ideig magyar környezetben élve odakint mindennap magyarokat láttak, hajlandók egymilliót is mondani. Nagy Iván 538 000-ra becsülte az Egyesült Államok magyarnyelvű népességét 1930-ban. Azért csak becsülte, mert az amerikai statisztika közöl ugyan bő adatokat bevándorlókról és a népesség eredet szerinti megoszlásáról, megemlítve azokat is, akiknek csak egy szülője született például Magyarországon, ezek az adatok azonban, a dolog természeténél fogva, még nem adhatnak egészen tiszta képet.
A kilencvenes években Ausztriával együtt szerepeltünk, mint származási ország. A magyar anyanyelvűek számát 1899 óta adták meg. Nagy-Magyarország területéről a Trianont megelőző félszázadban valóban több mint egymillió ember költözött át az újvilágba, ebből azonban sok volt a nem-magyar nemzetiség. Ismét Nagy Iván becslése szerint az 1861-1930 közt Amerikába vándorolt magyar anyanyelvűek száma 600 000 volt, de ebből levonandó a visszajötteké. A trianoni korszakban azután a várakozásnál kevesebb magyarról szóltak a kinti adatok, valószínűleg főként két okból. Az erdélyi vagy bácskai magyarok születési helye például egyszerre Romániába vagy Jugoszláviába tevődött át. A legfiatalabb nemzedék pedig, melynek már szülei is odakint látták meg a napvilágot, inkább angol anyanyelvűnek számított.
Magyar Amerika létszáma 1941-ben is félmillió és 600 000 között lehetett. Az óhazai látogató hajlamos többet is gondolni, mert mindenütt magyarokra bukkan. Magyar a rádióstiszt a hajón, s a kikötésnél a vámtiszt. Az áruházak pultjai mögött itt is, ott is magyarok állanak. A taxisofőr magyarul szól hátra s az egyetemi színház vezetője székelyes ízzel mesél színpadtörténeti gyűjteményéről. Ott vannak ritkán, az egyetemi katedrákon, és annál gyakrabban a gyári üzemekben vagy a bánya mélyén. A clevelandi telefonkönyv némely lapja magyarabb, mint helyenként a budapestié, s a buffalói országút mentén cseresznyét áruló asszony dunántúli hanglejtéssel mondja: húsz cent kilója, kérem.
A kontinens északkeleti részein látszólag mindenütt ott vannak, magánosan vagy zárt kolóniákban, magukra hagyva vagy százféle egyesületben. Ott élnek az Erie-tó melletti iparvidéken, New Jersey bozótos és homokos tájain, Pennsylvania lankáin és főként a nagyvárosokban, így New Yorkban a második avenue táján, de annál ritkábban a Park Avenue-n. A Lexington Avenue-n egyszer késő éjszaka hazafelé sétálva halk magyar hegedűszó állít meg. A kihalt utcán, sötét kapualjban vak koldus hegedül valami távolról hozott melódiát. "Magyar vagyok uram" - mondja a kérdésre, szinte mentegetőzve. Nem tudni: sorsát is magyarázza vagy csak a melódiát.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
