Az amerikai magyarság 1941-ben
2003. július 29. 18:34 Kosáry Domokos
Már nem személyes élmény az óhaza
Ez az emelkedés azonban kétségtelenül kihat mind lélektani, mind anyagi tekintetben a hazatelepedés kérdésére is. Nemcsak annyiban, hogy az eredmények, az összegyűjtött és befektetett tőke, a családi szálak kerülnek szembe a szülőföld ifjúkori emlékével. Nem is pusztán amiatt, hogy - egy kinti magyar nyomdász találó megfigyelése szerint - a mesterséget tanultak odakint gyakran nem saját mesterségükben érvényesültek, mivel a kalkuláció, a munka és anyag viszonya annyira eltérő, hogy a hazai tapasztalatok szinte zavartak s ugyanez a jelenség esetleg visszafelé is előfordulhat. Hanem talán leginkább azért, mert mindazok a technikai javak, melyeket a kintiek kispolgári szinten elérhettek (ruházat, modern lakás, autó, stb.), Európa e táján magasabb fokon se mindig érhetők el. A hazatérők nagy része nem abba a társadalmi rétegbe jönne vissza, melyből kiment, hanem eggyel magasabb fokra, mint aminek odakint számított. Amint a hazatérőknek meg kell szokniuk, hogy a kárpáti táj viszonyai közt nem mindenben ők tudnák a jobb módszert, úgy nekünk is meg kell értenünk, hogy aki szegény emberként kiment, az hazatérve ne értékelné patriarkális bánásmódunkat. A kispolgár értelmiségnek jönne haza. Ha technikailag meg lehet valósítani, ezért is jó az a már régebben felmerült ötlet, hogy kinti magyar fiatalok hazai egyetemen tanuljanak. Ezt mi adhatjuk jobban, mert a kinti magas képzés sokkal többe kerül.
Ha a magyarok, mint a közölt arányszámok is mutatják, a harmadik néphullámnak aránylag kis töredékét jelentették is, egyes központokban valóságos magyar negyedek alakultak. Ezeknek - mint ez a többi népelemnél is történt - a bevándorló első nemzedék adta meg jellegét. Még ma se lepődik meg a látogató, ha lent Perth Amboy-ban magyar kirakatra bukkan, vagy ha fent Cleveland-ben a Buckeye road-on végigsétálva, helyenként több magyar nyelvű cégtáblát talál, mint némely hasonló hazai ipari negyedben. Amint sétál, Tanos Árpád prelátus Szent Erzsébet-temploma, a legnagyobb kinti magyar katolikus egyház mellett, magyar összejöveteli hirdetést lát; feljebb a görög katolikusok kertjében ásogató öregnek az utcáról beköszönnek magyarul: hogy megy a munka? Mindez természetesen hat.
Ennek az első, igazi átváltozásra képtelen nemzedéknek szükségletei lassan intézményeket hívtak életre. Egyházak alakultak és templomok épültek. Ma is hetvennél több katolikus és kétszáznál több különféle protestáns magyar egyházközösség van Amerikában. E szükségletek hozták létre a segítő, önképző stb. egyletek százait, közöttük még a század végén, a négy legnagyobbat: a bridgeporti Rákóczi és Amerikai Magyar Segélyző, azután a Verhovay és a Református Egyesületet. Egyesület talán túl sok is van. A széttagoltságról a kintiek is panaszkodnak és személyi okokra szeretik visszavezetni. Holott ez sem valami exportált turáni átok, hanem gyakori jelenség mindenütt, hol hiányzik a megfelelő arányú értelmiség. Az első nemzedéknek indult még a két magyar napilap és a közel ötven, részben egyházi, hetilap. Minderre valóban szüksége is volt, mert alapjában magyar maradt, egy másközt szeretett élni, angolul is nehezen tanult meg. Az ohio-i vasmunkás beszéde tele van magyarul ragozott angol szavakkal, de angolul is törve, hiányosan beszél. Az öreg, külvárosi asztalos, amint büszkén mutatja a furfangos ablakrámáját, még egy más, egyéni munkára és kisiparra épült világ maradéka. A Bükk alján is találkozhatnék vele. Vasárnap reggel Trentonban Béky esperes vendéglátó háza és a színpaddal felszerelt, szép magyar kultúrház után tudakozódva, autónk megáll egy ünneplős, keménykalapos öregúr mellett. Hozzám beszél? - kérdi magyarul az angol kérdésre, s hogy jobban halljon, füléhez emeli kezét. Huszonkilenc éve van kint, s még nem szokta meg, hogy angolul szóljanak hozzá. Ez az első nemzedék azonban lassan elmegy. "Temetünk, folytonosan temetünk" - írja Nagy Dezső detroiti plébános a "letűnő nemzedékről".
A fiatalok számára pedig már nem személyes élmény az óhaza, hanem amit hallottak vagy olvastak róla. Honnan kaphatták ezt? Az első nemzedék nagy tömege egyszerű emberekből állt, aki örök nosztalgiával emlékszik szülőföldjére, de alapjában véve semmi megfogható és érdekes dolgot, áttekintő képet, világos érvet nem tud az óhazáról fiai elé hozni, azon egyszerű okból, hogy ilyesmiről akkor sem sokat tudott, amikor, évtizedek előtt, kivándorolt. Így azután emlékezése inkább érzelmes lesz, kevés tartalommal, a fiatalok szemében öregkori szentimentalizmus. Az első nemzedék érezte, hogy magyar, de nem tudta, hogy mi volt és mit tett a népe, nem volt adata és áttekintése, amit tovább adhatott volna. A szűk és nehéz évek után felemelkedő első nemzedéknek ezt az elmaradt népnevelést sok jó szándékkal próbálták utólag megadni, bár a hazai szem nehezen szokik amerikai méretekhez és anyagi okból is könnyebben küld ötven könyvet, mikor kétszázat szeretnének. Az első nemzedéknek ezt az utólagos megközelítését félbeszakította az első, és most a második világháború. Így a kivételeket leszámítva, általában az apák nemzedéke, saját hibáján kívül, alig tudta a fiatalok kezébe adni az öntudat fegyverét másokkal és saját magukkal szemben.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
