Izotópvizsgálatok árnyalják az angolszász invázió hagyományos elméletét
2026. május 20. 15:15
A kora középkori Britannia népességét nem egyetlen hirtelen angolszász invázió, hanem évszázadokon át tartó, folyamatos és változatos bevándorlás formálta. Az Edinburgh-i Egyetem kutatóinak több száz korabeli csontváz fogzománcának kémiai elemzésén alapuló felfedezése alapjaiban írja felül a szigetország demográfiai történetéről alkotott eddigi elképzeléseket, bizonyítva, hogy a korszak sokkal inkább kulturális olvasztótégelyként működött, mintsem pusztán fegyveres hódítások színtereként.
A kutatócsoport a 400 és 1100 közötti időszakból származó, Anglia-szerte feltárt emberi maradványokat vizsgált. A fogzománcban megőrződött kémiai nyomok, elsősorban az izotópos adatok alapján a tudósok pontosan rekonstruálni tudták, hogy az egyének életük különböző szakaszaiban milyen földrajzi régiókban fogyasztottak vizet és táplálékot.
Az eredmények rávilágítottak arra, hogy bár valóban érkeztek bevándorlók Németország és Skandinávia területéről, a betelepülők származása ennél jóval diverzebb volt. Számos férfi és nő a kontinens más részeiről, sőt, egyes adatok alapján a Földközi-tenger vidékéről vándorolt be, a különböző eredetű csoportok pedig generációkon keresztül szervesen keveredtek a helyi lakossággal.
A felfedezés felold egy hosszú ideje tartó tudományos vitát: a hatodik században élt briton szerzetes, Gildas krónikája nyomán több mint ezer évig tartotta magát az a nézet, hogy a szász zsoldosok tömeges, pusztító invázióval hajtották uralmuk alá Britanniát. A huszadik század végének régészei ezt a paradigmát azzal árnyalták, hogy valószínűleg csak egy szűk, fegyveres elit telepedett rá a helyi társadalomra. Leggett és csapatának kutatása most rávilágított: az ókori és kora középkori írott források túloztak az események erőszakosságát illetően, de a régészeti szkeptikusok is tévedtek. A migráció valóban tömeges volt, ám nem egyetlen katonai hullámban, hanem folyamatos, békésebb társadalmi áramlásként zajlott.
Az edinburgh-i egyetem kutatása egy szélesebb tudományos trendbe illeszkedik, amelyben a modern laboratóriumi eljárások sorra írják át az emberi vándorlás egyetemes történetét. Vang Vej, a Santungi Egyetem és Sen Csuan-csou, a Tajvani Nemzeti Egyetem kutatója nemrég a dél-kínai Fuyan-barlang cseppköveinek kormeghatározásával bizonyította, hogy a Homo sapiens már 130 ezer évvel ezelőtt elérte Kelet-Ázsiát, sokkal korábban elhagyva Afrikát, mint azt a szakma feltételezte. Hasonló módszertani áttörést értek el brit tudósok, Helen Farr (Southamptoni Egyetem) és Martin Richards (Huddersfieldi Egyetem) is, akik ausztrál és új-guineai őslakosok mDNS-ének elemzésével igazolták, hogy az emberiség már 60 ezer évvel ezelőtt benépesítette a korabeli Szahul-kontinenst.
Ezek a nemzetközi kutatási eredmények egy közös konklúzióhoz vezetnek: a klasszikus történetírói források és a hagyományos régészeti leletértelmezések gyakran elfedték a korai népességmozgások valós kiterjedését. A természettudományos analitika térnyerése egyértelműen igazolja, hogy az őskortól egészen a kora középkorig a folyamatos vándorlás nem pusztán a klímaváltozások vagy háborúk szülte kényszerűség volt, hanem az emberiség történetének egyik legmeghatározóbb, állandó jellemzője.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
