Így alakította át a tuberkulózis a 19. századi divatot
2016. július 11. 13:41
A viktoriánus kori nyugati társadalmak felsőbb rétegei között elég bizarr módon egy leány vonzerejének, szépségének megállapítása nagyban függött attól, hogy mennyire hasonlít egy tuberkulózisos betegre. A halálos népbetegségnek számító TBC fehér pestisként söpört végig a világon, különleges, hogy hatása az öltözködési- és divattrendeknél, valamint a szépségideáloknál is meghatározó volt.
A TBC-és női ideál
Marie Duplessis francia kurtizán és párizsi híresség feltűnő szépség volt a 19. század derekán. Az Édouard Viénot által festett, legismertebb portréjáról egy valóban gyönyörű, fekete hajú, ovális arcú, csillogó szemű, elefántcsont bőrű asszony néz vissza ránk. Azonban Duplessis hírneve igencsak rövid életű volt, ugyanis 1847-ben mindössze 23 éves korában elvitte a tuberkulózis.
Az 1800-as évek közepére a TBC már-már járványszintűvé nőtte ki magát Európában, valamint az Egyesült Államokban. A ma már jól ismert „fehér pestis” az egyik legalattomosabb betegség, ugyanis az esetek nagy részében eleinte tünetmentes. A fertőzés később főként a tüdőt támadja meg, azonban megbetegítheti a gyomor- és bélrendszert (ha fertőzött tej fogyasztásával kerül be a szervezetbe), a húgy- és ivarszerveket, a csontokat, valamint a bőrt is. Ezenkívül súlyos károkat eredményezhet a központi idegrendszerben agyhártyagyulladást (meningitis tuberculosa) okozva, a nyirokrendszerben és a vérkeringésben is. Az antibiotikumok kora előtt az áldozatok gyakorlatilag folyamatosan elsorvadtak, sápadtakká váltak és lesoványodtak. 1901-ben a magyar elhalálozások mintegy negyede volt köthető a TBC-hez, tehát népbetegségről beszélhetünk.
Ma már talán kissé morbidnak találhatjuk, de a korban tulajdonképpen romantizálták a betegséget és hatásait, amelyek a halálhoz vezető út állomásai voltak. Azokban az évtizedekben a fertőzés tüneteit fokozatosan beépítették a szépségideálok közé, és hiába értette meg egyre jobban az orvostudomány, hogy miért alakulnak ki ezen elváltozások, a betegség továbbra is uralta a divatot. „A TBC főként 1780-1850 között volt meglepően nagy hatással a női szépségeszményekre” – magyarázta a Smithsoniannak Carolyn Day, a dél-karolinai Furman Egyetem történésze, a Consumptive Chic: A History of Fashion, Beauty and Disease című könyv szerzője.
A tuberkulózisról korábban úgy vélték, hogy örökletes hajlam, miazma, esetleg a környezet „rossz levegője” okozhatja. A társadalom felsőbb rétegei között elég bizarr módon egy leány vonzerejének, szépségének megállapítása nagyban függött attól, hogy mennyire hasonlít egy tuberkulózisos betegre. „Mindez azért volt lehetséges, mert maga a TBC tünetileg fokozza azokat a külső tulajdonságokat, amelyek a korabeli nézetek szerint a szépségideálba beleillettek, ilyen volt például a soványság, a sápadt bőr, a fogyás, az étvágytalanság” – mondta Day.
„Korábban jelentős számú beteg volt, aki éveken át nem vette észre, hogy a finom, átlátszó bőr, a selymes haj, a csillogó, kitágult szemek, a vörös ajkak a TBC jelei, utóbbiakat egyébként a gyakori hőemelkedések okozzák” – jegyezte meg egy 1909-ben a tuberkulózisról íródott orvosi szakkönyv.
Maga a divat a 19. század közepére már túlnőtte a betegség fizikai tüneteit: ennek legragyogóbb példája az egyre szorosabbra húzott fűző okozta abnormális darázsderék, amelyet a hatalmas abroncsú szoknyák még jobban kiemeltek. A felsőbb rétegek tagjai mellett a középosztály asszonyait is elkapta a divathullám, és arcfestékek segítségével egyre sápadtabb bőrt, rózsaszín arcpírt és vörös ajkakat varázsoltak maguknak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
