Egy felégetett falu régészeti anyagát mutatja be a Nemzeti Múzeum
2026. június 12. 14:28
Egy 4. századi szarmata település erőszakos hun kori pusztulását, valamint a terület későbbi lakóinak genetikai összetételét bemutató kamarakiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Tiszagyendán feltárt többkorszakos lelőhely komplex archeogenetikai és izotópos vizsgálata rávilágít, hogyan rajzolták át a Kárpát-medence demográfiai és társadalmi viszonyait a késő ókori és kora középkori népmozgások.
Hajnal Zsuzsanna, a tárlat kurátora és a feltárás anyagának feldolgozója szerint a lelőhelyen egy átlagosnál lényegesen nagyobb, mintegy 200-300 fős szarmata falu állt, amely a 4. században élte virágkorát. Az iráni eredetű, a Fekete-tenger északi partvidékéről a Kárpát-medencébe az 1. századtól betelepülő népesség kiterjedt mezőgazdasági tevékenységet folytatott. A földbe süllyesztett padalyházak mellett feltárt hatalmas méhkas alakú terménytároló vermek és füstölőkemencék kapacitása arra utal, hogy a megtermelt gabonát és húst – a jellegzetes, korongolt szürke kerámiaedényekkel együtt – jelentős részben exportra, feltehetően a Római Birodalom piacaira szánták.
A település életének a hun kor elején egy erőszakos fegyveres támadás és kiterjedt tűzvész vetett véget. A régészeti rétegtan egyértelműen bizonyítja a pusztítást: a romeltakarítás során a gödrökbe a korszak rítusaitól eltérően, szabálytalanul bedobált emberi maradványokat azonosítottak. Az antropológiai elemzések kimutatták, hogy az áldozatok többsége idős, gyenge vagy beteg ember volt. Ugyanakkor a leégett házak omladékai alatt nem találtak értékes berendezési tárgyakat, és a terménytárolók is üresek voltak, ami arra enged következtetni, hogy a lakosság zöme az élelmiszerkészletekkel együtt még a támadás előtt el tudott menekülni. Az összecsapás tényét a rétegekben talált fegyvertöredékek és egy sietve elrejtett ekepapucs is igazolja.
A terület több évszázaddal későbbi, 7. századi (avarkori) újratelepülésekor érkező közösség az archeogenetikai vizsgálatok alapján már semmilyen biológiai rokoni kapcsolatban nem állt a korábbi szarmata lakossággal. Míg a korábbi fázist békés földműves társadalom jellemezte, a kora középkori populáció temetkezései egy erősen militarizált réteg jelenlétét mutatják. A legmagasabb rangú feltárt harcos sírjából nyugat-európai és dunántúli analógiákat mutató fegyverek, valamint egy mediterrán bronzkancsó került elő. A stronciumizotópos vizsgálatok igazolták, hogy ez a vezető, valamint kíséretének 3-4 másik férfitagja nem helyben született, hanem felnőttként költözött a tiszagyendai régióba, ami a korszak elitjének kiterjedt földrajzi mobilitását bizonyítja.
A leletanyag tudományos feldolgozását aprólékos restaurátori munka kísérte, amelynek során a Nemzetközi Múzeumi Tanács (ICOM) etikai irányelveit alkalmazták a kerámiák kiegészítésénél. A tisztítás során a szakemberek azonosították az egykori alkotók ujjlenyomatait és technológiai nyomait, amelyek további felbecsülhetetlen adatokat szolgáltatnak az ókori és kora középkori kézműiparról.
„A hun kori pusztulásréteg leletei Tiszagyendáról” című Hónap Kincse kiállítás – amelyet Zsigmond Gábor főigazgató és Rácz Zsófia, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének tanszékvezető docense nyitott meg – június 10-től látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum Déli Kandallótermében.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
