Agyeltávolítás nyomait azonosították egy vaskori skóciai sírban
2026. június 11. 16:16
Különleges posztumusz csontmódosításokat, köztük szándékos agyeltávolítás nyomait azonosították a vaskori Skócia területén feltárt emberi maradványokon, mutatja be az Antiquity című régészeti folyóirat legfrissebb száma. A brit és amerikai kutatók által végzett multidiszciplináris vizsgálat eredményei bizonyítják, hogy az észak-britanniai tengerparti közösségek kiterjedt mobilitása révén az összetett temetkezési rituálék nagy távolságokon át is generációról generációra hagyományozódtak.
A Yorki Egyetem régésze, dr. Laura Castells Navarro által vezetett kutatócsoport a skót szárazföld északnyugati csücskében, a sutherlandi Loch Borralie közelében tárt fel egy alacsony kőhalomsírt (úgynevezett cairnt). A nyughely két egyén, egy felnőtt nő és egy fiatal férfi maradványait rejtette.
A csonttani elemzések szokatlan, a halál beállta utáni módosításokat mutattak ki a női csontvázon. A koponya belső felületén azonosított vágásnyomok egyértelműen az agyvelő szándékos, fizikai eltávolítására utalnak, míg a hosszú csöves csontok – a felkarcsont, a singcsont és a combcsont – végeit élesre faragták. A kutatók szerint a maradványok kiterjedt manipulációja ellenére a test rendkívül gondos, anatómiailag pontos újraösszeállítása arra utal, hogy a halott kiemelt tiszteletnek örvendett közösségén belül.
A fizikai antropológiai vizsgálatokat izotópos és ősi DNS-elemzésekkel (aDNA) is kiegészítették, hogy rekonstruálják az elhunytak életútját és rokoni kapcsolatait. Az stroncium- és oxigénizotóp-vizsgálatok eredményei alapján mindkét egyén a lelőhelytől mintegy nyolcvan kilométerre délkeletre nőtt fel.
A genetikai adatok ugyanakkor ennél is tágabb horizontot rajzoltak ki: a két személy – akikről bebizonyosodott, hogy közeli rokonok, valószínűleg anyai másod-unokatestvérek voltak – biológiai kapcsolatban állt a Loch Borralie-től 175 kilométerre északkeletre fekvő Orkney-szigetek, valamint a 225 kilométerre délnyugatra fekvő Applecross korabeli lakosságával is.
A brit-szigeteki vaskor (Krisztus előtt 800 – Krisztus után 43) temetkezési szokásainak kutatása hagyományosan nehézségekbe ütközik, mivel a régió savas talajviszonyai között az emberi maradványok csak ritkán maradnak fenn. Északnyugat-Skócia specifikus környezeti adottságai azonban szerencsés módon kedveznek a csontok megőrződésének.
A korszakot a római hódítást megelőző, törzsi keretek között élő, írásbeliséggel nem rendelkező közösségek dominálták. Bár az excarnatio (a hús csontokról való eltávolítása) és a másodlagos temetkezés ismert jelenség volt a kelta és vaskori Európában, az agy célzott eltávolítása és a végtagcsontok hegyesre faragása kivételes és rendkívül ritka rituálénak számít.
A kutatás megállapításai szerint a genetikai és régészeti adatok együttesen igazolják, hogy a történelem előtti partmenti közösségek, valószínűleg kisebb csoportokban, rendszeresen mozogtak a skót partvidék és az északi szigetek között. Ez a kiterjedt tengeri és szárazföldi mobilitás tette lehetővé a szoros rokoni kötelékek fenntartását, valamint a specifikus halottkultusz és a komplex kulturális hagyományok elterjedését a zord földrajzi viszonyok ellenére.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
