Az elsivatagodás miatt bukhatott el az első kínai királyság

2015. január 8. 11:42

Eddigi ismereteink szerint a neolitikus Hongshan-kultúra tekinthető az első kínai királyságnak, amely nagyjából 6500 éve, 2400 évvel a hagyományosan az első kínai dinasztiának tekintett uralkodóház, a Hszia (Xia)-dinasztia felemelkedése előtt jött létre a kontinensnyi méretű ország északkeleti részén. A Hongshan magyarul "vörös hegyet" jelent, és egy belső-mongóliai területről kapta a nevét.

A Hongshan-kultúrát 1938-ban feltáró japán ásatások két, a feltételezések szerint ceremoniális központnak számító helyre (Niuheliang és Dongshanzui, Liaoning tartomány) összpontosítottak. A korábbi ásatások során számos neolitikus lelőhelyet azonosítottak, köztük a híres Istennő Templomát, amely egy, a festett falairól, illetve női agyagszobráról ismert földalatti templomkomplexum Liaoning tartományban.

A hongshani közösség rítusaiban kiemelt jelentőséget tulajdoníthatott a jádénak: a fáldrágakő megmunkálásának nagy hagyománya volt ezen területen, hiszen már az i. e. 10. évezredből találtak jádeeszközöket. Kutatások szerint Kína első, sárkányszerű szimbóluma - amely valójában egy halra hasonlít - is a hongshani közösség által használt jádéból készült.

Régóta vita tárgya a Hongshan-kultúrának a kínai történelemben betöltött szerepe. A korábban uralkodó nézet szerint Kínában a Sárga-folyó környékén alakult ki először a magkultúra, amely fokozatosan terjedt el a mai Kína területén, ezzel szemben a régészeti ásatások nyomán egyre inkább kezd teret nyerni az a vélekedés, hogy Kína kezdettől fogva egy sok kulturális centrummal rendelkező terület volt. A Kína északkeleti részén körülbelül i. e. 4700 és 2900 között virágzó Hungsan-kultúra létezéséről ugyan eddig is tudtak a történészek, ám kevés figyelem irányult rá, mivel azt feltételezték, hogy egy csekély jelentőségű sivatagi neolit kultúráról van szó. 

"Azt látjuk, hogy Hongshan sokkal fontosabb szerepet töltött be a korai kínai kultúrában, mint eddig hittük" - mondta az első kínai királyság történetét új megvilágításba hozó tanulmány társszerzője, Louis Scuderi, az albuquerque-i Új-mexikói Egyiptom paleoklimatológusa. A kínai és amerikai kutatók által végzett terepkutatások és ásatások arra vezettek, hogy Belső-Mongólia bizonyos területei körülbelül i. e. 2200-ig egészen termékenyek voltak, az elsivatagosodás csak ezután következett be a térséget tápláló vízforrások elvesztésével. A kutatók halászatra és vadászatra, valamint fejlett agyagművességre utaló leleteket is találtak.

A kutatók a sivatagos terület elmúlt tízezer év környezeti és földfelszíni változásait elemezték, mely során kiderült, hogy Belső-Mongólia északi részét hatalmas vízforrások (folyók és tavak) táplálták. A kutatóknak optikailag stimulált lumineszcenciás mérésekkel (OSL) az ősi kvarcminták korát sikerült megállapítaniuk; az eljárás lényege, hogy segítségével kerámiák, cserép tárgyak, terrakotta műalkotások valamint téglák és egyéb iparrégészeti vonatkozású objektumok kiégetési ideje adható meg.

A tavi üledékrétegek vizsgálata szerint a sivatagban 5 és 9 ezer évvel ezelőtt még mély tavak voltak, míg a pollenvizsgálatok azt bizonyítják, hogy a parton nyír-, luc-, fenyő-, fenyő-és tölgyfák nőttek. A kutatások szerint a paradicsomi állapot nagyjából 4200 éve ért véget. A rapid elsivatagosodás nyomán száraz időszak köszöntött a hongshani közösségre, mely nyomán hatalmas népvándorlás indult meg Kína északi feléből a hatalmas területű ország többi része felé, hozzájárulva a kínai civilizáció felemelkedéséhez.