A bibliai háborúk idején is szabadon legeltek a nyájak a határvidéken

2026. április 28. 11:14

A vaskor második felében (Kr. e. 10–8. század) az Izraeli Királyság és az északi szomszédja, az arámiak által uralt Arám-Damaszkusz kapcsolatát állandó, véres határháborúk és pragmatikus szövetségek váltakozása jellemezte. A kutatók sokáig úgy vélték, hogy ezekben a konfliktusos időszakokban (például a bibliai Hazáel arámi király hadjáratai alatt) a határvidéken élők mozgástere a minimumra csökkent, és a nyájakat biztonsági okokból a megerősített települések közelében tartották.

A Haifai Egyetem és a Kieli Egyetem kutatói, Cheryl Makarewicz vezetésével azonban bebizonyították, hogy a hácóri pásztorok a háborúskodás alatt is zavartalanul legeltették állataikat a városuktól távolabbi, arámi ellenőrzés alatt álló Golán-fennsíkon.

A felfedezést a fogzománcban található stroncium- és oxigénizotópok arányának elemzése tette lehetővé. Ezek az izotópok mintegy biológiai ujjlenyomatként rögzítik az elfogyasztott táplálék és víz földrajzi eredetét. Az eredmények azt mutatták, hogy a hácóri juhok és kecskék étrendje az aktív ellenségeskedés időszakában (a vaskor IIA periódusában) is az északi, "ellenséges" területekhez kötődött, miközben a pásztorok feltűnő módon elkerülték a déli és nyugati, saját uralom alatt álló régiókat.

A kutatók és független szakértők, köztük Aren Maeir régész (Bar-Ilan Egyetem) szerint az eredmények arra utalnak, hogy az ókori Közel-Keleten a királyok és a politikai elit szintjén zajló háborúk nem feltétlenül gyűrűztek le a közemberek mindennapjaiba. A határok "áteresztőek" voltak. A pásztorok mozgását nem az államközi konfliktusok, hanem a több generációs törzsi, rokoni és hagyományos legelőhasználati megállapodások határozták meg.

A hácóri állattartóknak valószínűleg erős rokoni kapcsolataik voltak északon, míg a déli, bár velük egy államalakulatban élő lakossággal nem rendelkeztek ilyen szoros kötődéssel, így az arámi határvidéket biztonságosabbnak ítélték a nyájak (és ezzel a saját megélhetésük) szempontjából.

A bronzkor összeomlásától az asszír hódításig

A bronzkori összeomlás (Kr. e. 12. század) utáni hatalmi vákuumban a Kánaán térségében új, kisebb regionális államalakulatok jöttek létre. Ebben az instabil időszakban alakult ki az Izraeli Királyság, valamint Észak-Mezopotámia felől az arámiak vezetésével Arám-Damaszkusz.

Hácór (Hazor) városa, amely a Galileai-tengertől (Kineret-tó) északra, a stratégiailag fontos Hula-völgyben helyezkedett el, a korszak egyik legjelentősebb és legnépesebb erődített települése volt (a Biblia szerint Salamon király építtette újjá). Fekvése miatt folyamatosan a két királyság ütközőzónájában (borderland) állt.

Bár a mostani kutatás bizonyítja, hogy az egyszerű népesség a politikai feszültségek ellenére képes volt fenntartani a hagyományos gazdasági kapcsolatait, a geopolitikai realitásokat ők sem tudták elkerülni. A két rivális államot végül ugyanaz a külső hatalom zúzta porrá: a felemelkedő Újasszír Birodalom III. Tukulti-apil-ésarra vezetésével Kr. e. 732-ben elfoglalta Damaszkuszt, Kr. e. 722-ben pedig végleg felszámolta az Izraeli Királyságot, lakosságuk nagy részét pedig deportálta.