Hetven éve kezdődött a blitz

2010. szeptember 10. 16:46

Támadás a levegőből

Hitler célja a civil lakosság és az angol kormány megtörése volt, de miután 1941-ben a Führer a Barbarossa-hadművelet felé fordította figyelmét, ezt végül nem sikerült elérnie, ezért a potenciális német invázió végleg lekerült a napirendről. A Harmadik Birodalom ugyan nem érte el stratégiai célját, de elszórtan még folytatódtak az angol városok elleni bombázások, így a háború végére összesen 51 ezer halálos áldozat állt a veszteséglistán.

Ez volt a történelem első olyan háborúja, amelynek során egy ország hadigépezetét és a lakosság erkölcsi tartását bombázásokkal próbálták megroppantani. A franciaországi háború után, 1940 májusában kezdődött meg az angliai csata, amelynek előjátékaként a Luftwaffe a Királyi Légierő (Royal Air Force, RAF) repülőtereit vette célba, hogy így próbálja ellehetetleníteni az angol válaszcsapásokat és megbénítani a repülőipart. Lord Beaverbrooknak azonban sikerült háromszor annyi angol repülőt csatasorba állítani, mint azt a német titkosszolgálat gondolta volna, ráadásul külföldről – Csehszlovákiából és Lengyelországból – tapasztalt pilótákat sikerült átcsábítani a La Manche-csatorna másik oldalára.

A Luftwaffe először nappal bombázott birminghami és liverpooli ipari létesítményeket, de mivel a légelhárításnak sorra sikerült levadásznia a német bombázókat, a légierő fokozatosan áttért az éjszakai támadásokra, feladva a leckét a felderítőknek. Ezt követően Anglia is támadásba lendült, de ellencsapásként a Kreuzberg és Wedding városánál ledobott bombák által okozott tíz halálos áldozat még jobban feldühítette a Führert, aki direktívában utasította a légierők vezetőit „a lakosság és az angol városok – köztük London – légvédelmének támadására – éjjel-nappal”. A bombázások megkezdése előtt a német egészségügyi minisztérium az első hat hónapban 600 ezer halottat és 1,2 millió sérültet prognosztizált – körülbelül ennyivel kalkulált London is – , amely sok szempontból téves feltételezésből indult ki, de London nem bízta a véletlenre, s már a háború előtt megkezdődött 650 ezer gyermek evakuálása.

A légitámadások tulajdonképpen 1940. szeptember 6-án hajnalban kezdődtek, mégis, hivatalosan 7-ét tartják a blitz kezdő időpontjának. A bombázások első szakasza a londoni kikötőre koncentrálódott (az első nap részletes veszteséglistája), s már 7-én délután 364 bombázó szállt az angol főváros fölé, 515 vadászrepülő kíséretében. A támadásoknak azonban leginkább a kikötő mellett élő ártatlan civilek estek áldozatul, összesen 436-an, s további 1666 ember sérült meg.

Az angol légvédelmi rendszer teljesen tehetetlenül nézte a Luftwaffe 12 ezer láb (3600 méter) magasan közlekedő egységeit, ráadásul kevés gép tudott éjszaka repülni, s a radarok sem álltak a helyzet magaslatán. Egyedül szeptember hónapban 5300 tonna bombát dobtak le az angliai városokra. A légvédelmi fegyverek számát Sir Frederick Pile parancsnoknak sikerült megdupláznia, de ez csak arra volt jó, hogy erősítse vele a civilek hitét; ekkor éjszakánként 100-200 bombázó támadott, olasz egységekkel az oldalukon. Birminghamet és Bristolt október 15-én vették tűz alá, miközben London az eddigi legnagyobb támadást szenvedte el: négyszáz bombázó hat órán keresztül folyamatosan bombázta a főváros stratégiai pontjait.

A blitz második szakasza 1940. november-1941. február között zajlott, ekkor olyan városokat vettek célba, mint Coventry, Southampton, Birmingham, Liverpool, Clydebank, Bristol, Swindon, Plymouth, Cardiff, Manchester, Sheffield, Swansea, Portsmouth, vagy éppen Avonmouth. Tizennégy támadás irányult kikötőkre, kilenc ipari létesítményekre, s további nyolc Londonra. Coventryvel gyakorlatilag egy nap alatt (november 14.) végzett a Luftwaffe, miután tíz órán át, ötszáz repülőgép bombázta intenzíven a várost, bár az ipari célpontok épek maradtak. Valószínűleg ehhez a szakaszhoz köthető a blitz legpusztítóbb támadása is: december 29-én a német légierő Londont bombázta, amelynek következtében óriási tűz keletkezett a városban (az ekkor készített, a Szent Pál katedrálist beborító füstfelleg a blitz talán leghíresebb felvétele), amely még az 1666-os nagy londoni tűzvésznél is nagyobb területre terjedt ki.

Karl Dönitz, a német haditengerészet főparancsnoka, ezután arról győzte meg Hitlert, hogy a Luftwaffénak a tengeri kikötőkre kellene az erejét összpontosítania. Február 19. és május 12. között többek között olyan kikötők estek áldozatul a német légierő támadásainak, mint Plymouth, Barrow-in-Furness, Clydebank, Portsmouth, Bristol, Avonmouth, Swansea, Liverpool, Belfast, Hull, Sunderland és Newcastle, miközben London, Birmingham, Coventry és Nottingham már jóval kevesebb figyelmet kapott.

1. Támadás a levegőből
2. Sikertelen Luftwaffe, inkompetens brit kormányzat