Gdanskban kezdődött a lengyel rendszerváltás
2009. február 6. 11:27 Mitrovits Miklós Terra Recognita Alapítvány
Az újabb kompromisszum felé
A lengyel vezetés 1986. szeptember 11-én tette az első komoly gesztust a társadalom felé: Kiszczak belügyminiszter amnesztiát hirdetett. Nem sokkal később Wałęsa létrehozta a Szolidaritás Ideiglenes Tanácsát és tíz ellenzéki értelmiségi társaságában levelet írt Ronald Reagan elnöknek, hogy oldja fel az összes gazdasági szankciót Lengyelországgal szemben. E lépéssel az ellenzék tett gesztust a hatalom felé. Ezután a Párt lépett, s újra - immár harmadik alkalommal - meghívta II. János Pál pápát Lengyelországba.
A pápai miséken ismét több millióan vettek részt, a tömegben gyakran feltűntek a Szolidaritás transzparensei. Októberben létrejött a Szolidaritás Országos Végrehajtó Bizottsága és egyre erőteljesebben követelte a szervezet legalizálását és a gazdasági reformokat. 1987. november 29-én bátor lépésre szánta el magát a Párt: népszavazást írt ki a gazdasági reformok folytatásáról. A kísérlet látványosan megbukott. A társadalom jelezte, csak olyan reformot fogad el, amelyben ő is részt vesz.
1988. január elsején újabb áremelések következtek, az első sztrájkokra pedig áprilisban került sor, melyeket a hatalom a rendőrség segítségével szétvert. Augusztus derekán azonban elindult a láncreakció - a bányászoktól a hajógyáriakig egymás után sorra tették le a munkát. A pártvezetés belátta, hogy két lehetősége van: vagy a tárgyalások megkezdése, vagy a rendkívüli állapot kihirdetése. Jaruzelski június 13-án, a Központi Bizottság VII. plénumán használta először a „Kerekasztal” kifejezést, amely alatt a problémák rendezésének színterét értette.
Az állandó sztrájkok miatt azonban az Országos Védelmi Bizottság 1988. augusztus 20-i ülésén, melyen a Politikai Bizottság több tagja is részt vett, döntést hoztak a tartalékosok mozgósításáról és a fegyveres erők készültségbe helyezéséről. Az augusztus 28-i PB-ülésen a gdanski hajógyárral és a stalowa wolai kohóval kapcsolatban Florian Siwicki vezérkari főnök kijelentette: „A sztrájkolók tudomására kell hozni, hogy ezekben az üzemekben a sztrájkok megengedhetetlenek, és a hadsereg és a rendőrség erői felkészülnek arra, hogy bemenjenek az üzemek területére.”
A tárgyalásos politika azonban győzött. Ugyanezen a PB-ülésen döntöttek arról, hogy a belügyminiszter, Czesław Kiszczak - az 1981-es hadiállapot egyik kulcsfigurája - titkos megbeszélést kezdeményez Lech Wałęsával, melynek célja a kerekasztal-tárgyalások feltételeinek megteremtése volt. Nem gördített akadályt az ellenzékkel való tárgyalások elé a szovjet fél sem. Gorbacsov július 14-én Varsóban találkozott Jaruzelskivel. A lengyel Párt vezetője kifejtette, hogy a gazdasági nehézségek miatt szükséges a demokratizálás. Ám megígérte, hogy nem fogják a Szolidaritást legalizálni és nem engedélyezik a pártalapítást sem. Nem zárta ki ugyanakkor, hogy különböző társadalmi csoportokból akár ellenzéki szemléletű képviselőket is bevonjanak a parlamenti munkába. Gorbacsov nem emelt kifogást, sőt történelmi jelentőségűnek nevezte a lengyel és a szovjet folyamatokat. A szovjet vezetés éppen úgy nem számolt a hatalom elvesztésével, mint a lengyel.
Sokak számára azonban nem volt magától értetődő a tárgyalásos út, ezt leginkább Mieczysław Rakowski fejtette ki a PB szeptember 1-jén tartott ülésén: „Számolni kell azzal, hogy a Wałęsa-ügy komolyan jelen van a Párton belüli vitákban. Éveken keresztül arról beszéltünk, hogy ő csak egy magánember, semmi jelentősége nincs, most meg tárgyalásokat kezdünk vele. Ez akkor azt jelenti, hogy a Szolidaritás erős? Azt jelenti, hogy Canossát jártok? Miért vezettétek be a hadiállapotot, és miért nem tudtatok akkor megegyezni? Az az érv, hogy a mostani ajánlat az 1981 végétől vezetett vonalunk folytatása, eléggé ingatag annak fényében, ami azután történt.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
