Gdanskban kezdődött a lengyel rendszerváltás

2009. február 6. 11:27 Mitrovits Miklós Terra Recognita Alapítvány

Az előzmények

A lengyelországi rendszerváltás valójában akkor kezdődött, amikor 1980 augusztusában az országos sztrájkhullám következtében a pártvezetés arra kényszerült, hogy tárgyaljon és kompromisszumot kössön a munkásokkal. A gdanski megállapodás engedményekre kényszerítette a Lengyel Egyesült Munkáspártot (LEMP): létrejöhetett a Szolidaritás Független Önkormányzó Szakszervezet, az első legális ellenzéki mozgalom Kelet-Európában, mely rövid időn belül már 10 millió tagot számlált. A szervezet élére Lech Wałęsa gdanski villanyszerelőt választották. A Szolidaritás a hatalommal szemben óriási társadalmi mozgalommá fejlődött. Összefogta a munkások, az értelmiség és a parasztság zömét, erősen támogatta a katolikus egyház is II. János Pál pápával és Stefan Wyszynski prímással az élen.



A szervezet eleinte bér- és szociális követelésekkel állt elő, ám hamarosan világossá vált, hogy mélyreható gazdasági reformok nélkül lehetetlen megoldani az ellátási problémákat. A Szolidaritás hamarosan követelni kezdte a termelés irányításának és az elosztás ellenőrzésének jogát. A centralizált gazdasággal szemben a munkástanácsok önkormányzásán alapuló vállalati önigazgatásában látták a piaci egyensúly helyreállításának garanciáját. A vállalat irányítását az igazgatóválasztáson keresztül is befolyásolni szerették volna. A gazdaság decentralizációja, az állami tulajdon közösségi tulajdonná alakítása azonban hatalmi-politikai kérdés volt, amivel a pártvezetés is tisztában volt. A Szolidaritás részéről szinte természetes módon merült fel, hogy az önkormányzást a legfelsőbb szintig meg kell valósítani, tehát a Szejm- (parlament) és a tanácsi választásokat demokratikus úton kell lebonyolítani. A Szolidaritás tehát már 1981-ben követelte a szabad választások kiírását, mivel világosan látták, hogy a politikai korlátok letörése nélkül nem lehetséges valós gazdasági reform sem.

A demokratikus törekvéseknek 1981. december 13-án Wojciech Jaruzelski tábornok, miniszterelnök vetett véget, amikor bevezette a hadiállapotot. A hatalom létrehozta a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsát (WRON), de a tényleges irányítást valójában egy kilencfős, főként katonákból álló direktórium végezte. Óriási jelentősége volt a propagandának, melyet Jerzy Urban irányított: állandóan hangoztatták, hogy a Szolidaritás már a múlt, vezetői egyszerű magánemberek. Jaruzelski kijelentette, hogy a csatát megnyerték, de a háború megnyeréséhez még 10 év szükséges!



Az áldozatok sem maradtak el: 1981 és 1989 között név szerint pontosan száz halálos áldozatról tudunk, amelyek közvetlen összefüggésbe hozhatók a rendőrség és a biztonsági szolgálat tevékenységével. A leghírhedtebb eset kétségtelenül 1984. október 19-én történt, amikor a belügyminisztérium utasítására különös kegyetlenséggel meggyilkolták Jerzy Popiełuszko atyát, a „Szolidaritás lelkészét”. Temetése rendszerellenes demonstrációvá változott, az eset hűen tükrözte a rendszer erkölcsi csődjét a társadalom szemében.

A lengyel társadalom nem tört meg. Az internálások (kb. 10 ezer ember), elbocsátások és a tömeges emigráció ellenére viszonylag gyorsan szerveződött újjá a „földalatti” mozgalom. A különböző illegális csoportok között állandó vita folyt a harc további formáiról, illetve a célokról. Gyorsan terjedtek a függetlenségi eszmék, előtérbe került az állami szuverenitás kérdése. Virágzásnak indult az illegális szamizdat kiadványok készítése és terjesztése. Több ezer lap és brosúra jelent meg, nem ritkán több ezres példányszámban.

Mindeközben nem került sor a beígért gazdasági reformra sem, hiszen a vállalatok önállóságának növelése, a magánszektor felszabadítása a kisiparban, a mezőgazdaság hitelekkel való segítése élesen szemben állt a hadiállapot gyakorlatával. Lényegében csak a drasztikus áremelést hajtották végre 1982. január 1-jén, amikor az élelmiszerek átlagára 241 százalékkal, az energia és a tüzelő ára 171 százalékkal emelkedett. A hivatalos adatok szerint a reáljövedelem egy év leforgása alatt 32 százalékkal esett vissza. Tetézte a gondokat, hogy a hadiállapot miatt megromlott Lengyelország nemzetközi megítélése. Egyes élelmiszerek és iparcikkek esetében állandósult a hiány, a költségvetés évről évre deficites volt. Újabb társadalmi robbanás fenyegetett, ami azért volt különösen veszélyes, mert a szétzúzott Szolidaritás illegálisan továbbra is jelen volt az üzemekben.

A Párt vezetésének nem maradt más választása, mint engedményeket tenni a társadalom felé. Erre két okból kényszerült rá: egyrészt be kellett látnia, hogy a társadalom támogatása nélkül nem képes semmilyen gazdasági reformot sikeresen végrehajtani; másrészt pedig a Nyugat felé gesztust kellett tenni, hogy a gazdasági szankciókat feloldják. Ráadásul Lech Wałęsa megkapta a Nobel-békedíjat, így őt nem lehetett tovább teljesen elszigetelni és támadni sem. Viszont kedvező helyzetet teremtettek a szovjet változások. 1985-ben Mihail Gorbacsov vette át a szovjet Párt vezetését. Hamarosan kiderült, hogy az új főtitkár által meghirdetett peresztrojka (átépítés) és a glasznoszty (nyilvánosság) programja egy demokratizációs kísérlet, és nem csak a szovjet belpolitikában, hanem a nemzetközi kapcsolatokban is.

1. Az előzmények
2. Az újabb kompromisszum felé
3. A kerekasztal-tárgyalások
4. Az utolsó és az első választások