Valós és elképzelt alakoktól egyaránt rettegtek a 19. századi Londonban
2021. január 5. 16:14 Múlt-kor
Az erőszakos bűnözők támadásaitól a város alatti csatornarendszerben állítólag tanyát ütött hatalmas, az emberre is veszélyes elvadult sertésekig a 19. századi London lakóinak rengeteg félnivalójuk akadt a mindennapi életben. A világbirodalmi fővárost számos különös, rémisztő legenda tartotta rettegésben.
Az 1862-es „fojtogatópánik”
Viktória királynő (ur. 1837-1901) idején London egyre terjeszkedő nagyváros volt, a kor legkiterjedtebb birodalmának központja. Az ipari forradalom fejlődésének nyaktörő üteme azonban magával hozta a zsúfolt nyomornegyedeket, amelyekkel kapcsolatban az egyre nagyobb szerephez jutó tömegmédiába gyakran egy kiterjedt alvilágról szóló történetek jelentek meg. Az aggódó londoni polgárság könnyen hihette, hogy minden sarkon veszély leselkedik rá – egy 1862-es eset pedig látszólag megerősítette e félelmeket.
Július 17-én Hugh Pilkington, a Lancashire megyei Blackburn szabadelvű parlamenti képviselője egy estébe nyúló ülésről igyekezett hazafelé, amikor ismeretlenek hátulról rátámadtak, fojtófogásba vették, és elvették értékeit. A képviselő túlélte az esetet.
A sajtó kíméletlenül felkapta a történetet, és a lapok az utcai erőszak növekvő tendenciájáról kezdtek cikkezni – annak ellenére, hogy a valóságban szó sem volt ilyesmiről. A közvéleményt magával ragadta a pánik – az emberek elhitték, hogy az utcát fojtogatható áldozatokra vadászó bűnözők járták.
A szenzációhajhász cikkek a növekvő számú próbára bocsátott bűnelkövetőre terelték a gyanút, azt az új igazságszolgáltatási gyakorlatot kritizálva, amely csökkentette az Ausztráliába deportáltak számát. A Punch című szatirikus hetilap számos karikatúrájában az új veszély elleni védekezési módszereket mutatott be – például a párosával, egymásnak háttal való sétálást, illetve a fojtás ellen védő, nagy méretű tüskékkel ellátott nyakörv viselését (ilyeneket egyébként a londoni rendőrség első egységeinél valóban viseltek a felszerelés részeként).
A sajtótól természetesen a rendfenntartó szervek is megkapták a magukét, de a börtönviszonyok enyhítését célzó reformokat is támadták a lapok. A pánikkeltő kampány olyannyira sikeres volt, hogy a parlament még 1863-ban megalkotta és elfogadta az ún. „fojtogatótörvényt”, amely az erőszakos rablásokért való büntetésként újra bevezette a korbácsolást.
Habár maga a pánik viszonylag hamar tovatűnt, hatása hosszabb távú volt: a rehabilitáció helyett ismét az elrettentés vált a büntetéspolitika fókuszává, ami hosszú időre biztosította a bűnözéssel szembeni keménykezű hozzáállás fennmaradását. Ahogy a The Times cikke is megjegyezte: „Messze fontosabb egy londoni számára, hogy a nap vagy az éj minden órájában biztonsággal róhassa London utcáit.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
