Valós és elképzelt alakoktól egyaránt rettegtek a 19. századi Londonban
2021. január 5. 16:14 Múlt-kor
A Manchester Square-i disznófejű nő
1815 nyarán London egét éjszakánként pompás fényjáték világította be, ahogy Anglia Nelson admirális Trafalgarnál aratott győzelmet ünnepelte. Nem mindenki figyelt azonban e látványosságra: többen egy ragyogóan kiöltözött nőt véltek látni, aki hintójából csodálta az ünnepi fényeket, azonban közelebbről megfigyelve látszott, hogy arca valójában egy disznóé volt.
Korábban már elterjedt a városban a pletyka, hogy egy disznóarcú nemesasszony él valahol a Marylebone városrészben, aki ezüstvályúból eszik, és csak röfögéssel és horkantással képes kommunikálni. Habár „a legfinomabb alakú, tökéletes szimmetriájú” nőként írták le, „förtelmes arca” mindenkit elborzasztott, aki megpillantotta.
A rejtélyes asszony legendája számos művészt megihletett, köztük a neves karikaturista George Cruikshanket is, aki egy igéző fehér ruhában, a zongoránál ülve rajzolta meg a nőt, akinek disznószerű arcát egy átlátszó fátyol fedte.
Az újságcikkek találgatásai szerint a nő azért érkezhetett Londonba, hogy férjet találjon, ami egyes kérőktől a lapokban megjelenő jelentkezéseket is eredményezett, apróhirdetések formájában. „EGYEDÜLÁLLÓ ÚRIEMBER keresi lehetőségét annak, hogy előadja elképzeléseit egy bizonyos illető barátainak, akinek szerencsétlenség sújtja arcát. Szándékai őszinték” – írta egyikőjük.
Más kérőknek – a híresztelések szerint legalábbis – sikerült személyesen is felkeresniük, a találkozó nyomán azonban kivétel nélkül letettek házassági szándékukról. Egy baroneti címmel bíró férfira állítólag rá is támadt: a sikoltozó kérő torkába harapott, akinek aztán sebészi beavatkozásra is szüksége volt.
Az ilyesfajta történetek eredetét illetően számos elmélet felmerült az idők során. Könnyen lehet, hogy egy valóban szerencsétlen fizikai rendellenességgel bíró nő ihlette őket, de szóba jöhetnek a disznófejű asszonyokról szóló népi hiedelmek is, amelyek a 17. századig visszavezethetők.
Az mindenesetre bizonyos, hogy a disznóarcú nő – akit egyszerre ábrázoltak veszélyesként, visszataszítóként, de egyúttal szexualitással teliként is – fenyegetést jelentett a hagyományos nemi szerepekre. Léte, még ha csak feltételezés is volt, rámutatott arra, hogy nem minden nő illeszkedhet a szépség 19. századi ideáljaiba – lehet helyette titokzatos, túlvilági és végső soron fizikailag veszélyes is.