Valós és elképzelt alakoktól egyaránt rettegtek a 19. századi Londonban
2021. január 5. 16:14 Múlt-kor
Rugólábú Jack rémuralma
A viktoriánus Londonban gyakran mosódott el a határvonal a mítoszok és a valóság között. A fiktív – mint Sweeney Todd – és valódi szörnyetegeknek – mint Hasfelmetsző Jack – otthont adó utcákon időről időre olyan alakok is feltűntek, akik a legenda és valóság világában egyaránt jelen voltak – ilyen volt Rugólábú Jack (Spring-Heel Jack) is. Rejtélyes alakja ma már kevéssé ismert, azonban csaknem egy évszázadon át okozott rémálmokat a londoniaknak.
Jack leírásai meglehetősen különbözőek, azonban rendszerint ördögszerű megjelenéssel ábrázolják. A beszámolók szerint magas kerítéseken, falakon, egyes esetekben pedig akár egész épületeken is képes volt átugorni. E tevékenységével a gyalog közlekedőkre ijesztett rá, a magányos járókelőktől egészen a postásokig.
Habár Jack időnként rá is támadt emberekre, a legnagyobb hírverést természetesen a nőkkel szemben elkövetett esetek keltették. A beszámolók szerint legtöbbször megkarmolta őket, amitől az áldozatok hisztérikus pánikba estek. Egyes leírások szerint támadásai közben kék és fehér lángcsóvákat okádott szájából.
Jack tevékenységére az 1830-as években egy névtelen levélben hívták fel London lordmajorja, Sir John Cowan figyelmét – a levél írója „magasabb rangú” egyéneket vádolt az ijesztések és támadások elkövetésével, egy vakmerő fogadásból eredően. Habár eleinte szkeptikus hangot ütött meg, a The Times is írt a rejtélyes alakról, aminek hatására a dél-londoni lakosok tömegével álltak elő hasonló történeteikkel. Nem sokkal később már az Egyesült Királyság minden részén Rugólábú Jack számlájára írták az újabb és újabb bűncselekményeket.
Jack egyfelől az erőszakos bűnözés és a szexuális degeneráció rémisztő szimbóluma volt, másfelől azonban a csínytevő, illetve a mumus szerepében tetszelgett, akinek rémével a gyermekeket bírták jobb magaviseletre. Visszatérő szereplője lett a korban népszerűvé váló, „penny dreadful” néven ismert olcsó, sorozatban megjelenő regényeknek, de még a bábszínházakban is feltűnt.
Az 1900-as évekre Jack léptei már korántsem voltak annyira ruganyosak – a The Idler (A lustálkodó) című irodalmi kiadvány már „sovány és hátborzongató, kócos szakállú” alakként írta le, jelezve, hogy a karakter felett talán már eljárt az idő eddigre. A viktoriánus kort végigkísérő jelenléte azonban rávilágít arra, hogy a kor aggodalmai miként vertek hullámokat a valóság különböző rétegein át, és hagytak lenyomatot a félelmetes és bizarr történetekben.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
