Mezoamerika legrégebbi számírását azonosíthatták egy guatemalai agyagszobron
2026. június 15. 08:08
Mezoamerika eddig ismert legrégebbi számírásos emlékét azonosíthatták egy guatemalai régészeti lelőhelyen feltárt, több mint kétezer-hétszáz éves agyagszobrocskán. A Latin American Antiquity című tudományos folyóirat legfrissebb tanulmányában bemutatott, tizenegy pontot ábrázoló lelet segíthet jobban megérteni a közép-amerikai írásbeliség kialakulásáról alkotott eddigi tudományos képet, egyúttal rávilágítva a számok és a személyes identitás ősi kapcsolatára.
A Texasi Egyetem művészettörténésze, Julia Guernsey vezette kutatócsoport a Kr. e. 750 és 650 közötti időszakra datálta a Guatemala csendes-óceáni partvidékén, a La Blanca-i ásatásokon előkerült leletet. Az apró, tenyérben elférő műtárgy az úgynevezett „füles” (az angol szakirodalomban: tab) szobrocskák csoportjába tartozik, amelyekből az elmúlt évtizedekben több mint háromszázat hoztak felszínre a régióban.
Ezeknek az ábrázolásoknak a legfőbb sajátossága a kidolgozott arc és a fej hiánya, helyette csupán egy csonkszerű nyúlvány található a nyak felett. Bár az arcvonásokat mellőzték, a készítők gyakran mintáztak rájuk fejpántokat vagy fülbevalókat, jelezve, hogy a felső részt továbbra is fejként kell értelmezni. A most vizsgált példány különlegességét a csonkon elhelyezett, három oszlopba (egy három és két négy pontból álló sorba) rendezett tizenegy apró mélyedés adja.
A kutatók szerint a pontok aszimmetrikus elrendezése arra utal, hogy a mintázat nem pusztán dekoratív célokat szolgált, a mezoamerikai művészet ugyanis hagyományosan a szimmetriára és az egyensúlyra törekedett. Az archaikus korszakban a közép-amerikai kultúrák már aktívan kísérleteztek a számok rögzítésével. Bár a legismertebb a maják által is használt pont-vonás rendszer volt (amelyben a pontok az egyeseket, a vonások az ötösöket jelölték), számos más nép, köztük a misték és az azték kultúra kizárólag pontokat alkalmazott a tizenhármas számig.
A szimbólumok fejen történő elhelyezése szintén történelmi jelentőséggel bír, mivel a prekolumbiánus világban a fej a személyiség és az identitás elsődleges hordozója volt. Ezt a funkciót támasztják alá a térség más leletei is, mint például a monumentális olmék kőfejek egyedi sisakjai, vagy a mexikói Cantón Corralito lelőhelyen feltárt, szintén fejre karcolt szimbólumokat viselő figurák.
A számok rendszere Mezoamerikában jóval többet jelentett egy egyszerű matematikai eszköznél, mivel szorosan összefonódott a 260 napos szakrális naptárral és a hitvilággal. A születési dátum és a hozzá rendelt számok határozták meg az egyén sorsát, nevét, de még a fizikai megjelenését is. Ezt a mély nyelvi és kulturális beágyazottságot bizonyítja, hogy a kicse (k'iche') maja nyelvben a „személy” szó egyúttal a húszas számot is jelenti, utalva az emberi kéz- és lábujjak összegére. A kakcsikel nyelvben az „arc” és a „sors” fogalma megegyezik.
A szakemberek feltételezik, hogy a La Blanca-i lelet egy korai, kísérleti fázisát képviseli annak a folyamatnak, amelynek során az első urbanizációs központok lakói a számok segítségével próbálták rögzíteni a társadalmi identitást. Bár a tizenegy pont pontos jelentése egyelőre megfejtetlen marad, az elit háztartásokból előkerült, korai naptári hieroglifákra emlékeztető kerámiatöredékekkel együtt az agyagszobor a közép-amerikai írásbeliség hajnalának egyik legfontosabb eddig feltárt tárgyi bizonyítéka.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
