Két részre szakította az országot a tiszaeszlári vérvád
2017. augusztus 3. 08:28 Csernus Szilveszter
Mi történt Tiszaeszláron?
Az 1882-es év lángra lobbantotta a magyarországi antiszemita mozgalmat. Április 1-jén, szombat délben Tiszaeszláron eltűnt egy 14 éves parasztleány, Solymosi Eszter, mikor éppen egy festékboltból tartott hazafelé; gazdasszonya, Huri Andrásné ugyanis húsvét közeledtével díszítgette a házat. Visszafelé még beszélt nővérével, aki egy zsidó családnál szolgált cselédként - ekkor látták őt utoljára.
Bár visszaútja a zsinagóga előtt vezetett, ekkor még senki sem hozta összefüggésbe a kislány eltűnését a zsidókkal, akik ekkor éppen a pészach előtti nagyszombatot ülték és az ünnepekre új saktert, azaz metszőt választottak, így a zsinagógában sok nem helyi zsidó is tartózkodott.
Solymosiné sírva járta végig a falut, amikor a zsinagóga előtt Scharf József harangozó (samesz) és felesége megállították. Az anya érdeklődő kérdésére adott válaszuknak nagy jelentőséget tulajdonítottak a vérvád hívei: „Ne búsuljon, meg fog kerülni a lánya. Nánáson is történt hasonló eset, ott is elveszett egy gyermek, akkor is a zsidókat gyanúsították, s a gyermeket később a réten megtalálták” - mondta. Egy másik idézet szerint Schart nem használta az „is” szót: „már a zsidókra kezdték ráfogni, hogy ők emésztették el...” A meggondolatlan vigasztalásban sokan már a vád nélküli védekezést vélték felfedezni.
Solymosiné másnap, Vencsellőn Jármy Jenő szolgabírónak jelentette az esetet, aki országos körözést rendelt el. Április 30-án történt az addig eredménytelen keresés másik gyanús esete: a 4 éves Scharf Samu, az egyházfi fia elmondta a vele együtt legeltető szomszéd lányoknak, hogy „behivta atyus a magyar lányt a templomba... leültette, kezét hátrakötötte, a száját ronggyal bedugták, megmosták, a metszőbácsi pedig elvágta a nyakát”. A védelem állítása szerint a helybéliek kaláccsal, édességgel és belebeszéléssel „szedték ki” Samuból a mondottakat, de a vizsgálóbíró emlékezései szerint mindez alaptalan volt.
Erre Solymosiné május 4-én már a zsidók ellen tett feljelentést a szolgabírónál. A helyszíni szemlét a zsinagógában 12-én tartották, de nem találtak a lányra utaló nyomokat. 19-én a nyomozást Bary József törvényszéki aljegyző vette kézbe vizsgálóbíróként, akiről a „filoszemita” sajtó előszeretettel terjesztette, hogy mindvégig a vérvád bebizonyítására akarta kihegyezni a nyomozást, hitt a vérvádban, s a halál többi lehetséges okát kizárta. Maga Bary visszaemlékezéseiben elhatárolja magát a vádaktól: állítása szerint az emberölés mindössze a néhány egybegyűlt izraelita elrugaszkodott „vallási rajongásának” tudható be, s nem általánosan zsidó „boszorkányságról” van szó.
Azt mindenki tudta, hogy a vádat egy négyéves kisfiú fecsegésére nem lehet alapozni, így megbízhatóbb tanú kellett. Május 21-én Bary utasítására hallgatták ki a 13 éves Scharf Móriczot, Samu bátyját, aki vallomása alapján a kulcslyukon keresztül látta az eseményt. A kihallgatást a csendőrök végezték egyikük házában, a védelem pedig tanúkkal bizonyította, hogy a korbácstól, a pofonoktól és más lelki ráhatásoktól eredt meg a fiú szája. Bary vizsgálóbíró visszaemlékezéseiben ezen vallomás megbízhatósága mellett kardoskodik, s cáfolja, hogy a kihallgatás fültanúi hallhatták egyáltalán az esetet, továbbá hangsúlyozza, hogy a fiú a tárgyaláson Eötvös Károly keresztkérdései közepette is fenntartotta vallomását.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
