Személyre szabott eljárás lehetett az egyiptomi múmiák balzsamozása
2026. június 13. 09:29
A spanyolországi Santiago de Compostela egyetemének és a madridi Complutense Egyetem kutatói modern molekuláris eljárásokkal fejtették meg hét egyiptomi múmia balzsamozási összetevőit, az eredményeket a Journal of Archaeological Science folyóirat idei számában publikálták. A felfedezés azt bizonyítja, hogy az ókori egyiptomiak a testrésztől és a kötszerek mélységétől függően eltérő kémiai anyagokat alkalmaztak.
A madridi Reverte Coma Múzeumban őrzött múmiafejekből vett huszonhét mintát három különböző analitikai módszerrel vizsgálták meg a szakemberek. Az eredmények rávilágítottak arra, hogy a mumifikálás receptúrái rendkívül heterogének voltak, és azokat a kronológiai hagyományok mellett az elhunyt társadalmi státusza, neme és kora is befolyásolta.
A késő római korból származó egyéneknél nagyobb hasonlóságot mutattak a kémiai keverékek. Az alapvető összetevők között kimutatták a mikrobaellenes hatású fenyőgyantát, a kötőanyagként szolgáló méhviaszt, valamint állati zsírokat, növényi olajokat és a szövetek kiszárításához elengedhetetlen nátront. Egy harmadik átmeneti korból származó múmiánál ricinusolaj jelenlétét is azonosították.
A kutatók a balzsamokban a korabeli egyiptomi talajra jellemzőnél jóval magasabb koncentrációban találtak nehézfémeket. Az ólom, a réz és az arzén jelenléte a kozmetikumok és pigmentek tudatos használatára utal a halottak előkészítése során. Két szakállas férfimúmia állkapcsánál például kiugróan magas ólomtartalmat mértek, ami a szakáll feketére festésére enged következtetni. Az arzén a rituális sárga pigmenthez, az auripigmenthez köthető, míg a tengeri eredetű bitumen tudatos használatát a vanádium és a nikkel magas aránya erősítette meg.
A kutatás legjelentősebb tudományos újdonsága a balzsamrétegek rétegtani elemzése. Egy tizenkilencedik századi sérülésnek köszönhetően a kutatók különböző mélységekből tudtak mintát venni az egyik koponyából. A vizsgálat feltárta, hogy a legbelső, bőrhöz közeli rétegek vízlepergető és szövetvédő gyantában és méhviaszban gazdagok, míg a külső kötszerekben poliszacharidok és fehérjék dominálnak. Ez az első olyan tanulmány, amely egyértelműen dokumentálja a rétegek mélységén alapuló összetételbeli különbségeket.
Ezzel párhuzamosan az is kiderült, hogy a haj, az arc és a nyak területén szigorúan eltérő összetételű balzsamokat alkalmaztak a korabeli mesterek. Ez a felismerés szorosan kapcsolódik egy nemrég feltárt későkori mumifikáló műhely leletanyagához, amely már utalt a feladatonként és testrészenként specifikus keverékek használatára.
A mostani eredmények kémiailag is megerősítik az egyiptomi balzsamozók rendkívül magas szintű anatómiai ismereteit, bizonyítva, hogy a mumifikálás nem egyetlen állandó protokoll, hanem egy rendkívül összetett, személyre és anatómiára szabott vegyészeti eljárás volt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
