Múlt-kor.hu

Hét horrorfilm, amelyet valós események ihlettek

Hét horrorfilm, amelyet valós események ihlettek

2018. október 31. 19:11 Múlt-kor

Ördögűzés Emily Rose üdvéért (2005)

Az Egyesült Államokban játszódó film valós alapja egy német lány, Anneliese Michel életének története. A mélyen vallásos bajor családban nevelkedő lánynál 16 éves korában epilepsziát diagnosztizáltak orvosai, rohamai idővel olyan súlyossá váltak, hogy kórházi kezelésre szorult. Az 1970-es években elérhető gyógyszerek nem javítottak állapotán, rohamai egyre gyakoribbá és súlyosabbá váltak, miközben – vélhetően a szervezete által a gyógyszerekre adott negatív reakció miatt – gyakori hallucinációk is felléptek. Az évek óta tartó kezelés során Michel egyre súlyosabb depresszióba merült, és egyre erősebb meggyőződésévé vált, hogy démoni megszállás áldozata.

Mélyen vallásos szülei a katolikus egyházhoz fordultak, eleinte azonban a megkeresett egyháziak azt javasolták, folytassák a gyógykezelést. Végül két pap, Ernst Alt és Arnold Renz hajlandóak voltak engedélyt kérni Josef Stangl püspöktől az ördögűzés lefolytatására. Ezt meg is kapták, és 1975. szeptember 24-étől Michel 1976. július 1-jei haláláig mintegy 67 alkalommal végeztek rajta ördögűzést. A szertartások sokszor órákig eltartottak, Michel pedig szinte semmilyen ennivalót nem vett magához ebben az időszakban. Gyógyszereit sem szedte, hallucinációi pedig elhatalmasodtak rajta – körmeivel a falat kaparta, saját vizeletét itta, és rovarokat evett. A szertartások során arról beszélt, több démon is megszállta őt, többek között Lucifer, Káin, Iskarióti Júdás, Adolf Hitler, és Nero római császár.

A halál okát az igazságügyi orvosszakértő alultápláltságként állapította meg: Michel mindössze 30 kilogrammot nyomott halálakor, szülei pedig a lány kérésére nem hívtak hozzá orvost élete utolsó évében. A szakértő szerint akár még halála előtt egy héttel is meg lehetett volna menteni életét. Altot, Renzet és a szülőket is gondatlan emberölés vádjával állították bíróság elé, azonban a börtönbüntetések kiszabásától eltekintettek: a két papot megbírságolták, míg a szülőket felmentették a büntetés alól. Stangl püspök azt állította, úgy engedélyezte az ördögűzést Renz beszámolója alapján, hogy nem tudott a lány rossz egészségügyi állapotáról. Az ügy nagy port kavart Németországban, ahol az ördögűzésre kiadott engedélyek száma ezután jelentősen csökkent.

Hét horrorfilm, amelyet valós események ihlettek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. nyár: Őrült uralkodók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra