Galéria: az FBI óriási, papír alapú ujjlenyomat-adatbázisa 1944-ben
2019. június 24. 13:54 Múlt-kor
A számítástechnika a mindennapi élet és az állami szervek működésének területén egyaránt hatalmas könnyítéseket hozott, főleg ami az adatbázisokban való kutatást illeti. Jól szemléltetik ezt az alábbi képek, amelyek az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) ujjlenyomat-adatbázisában készültek 1944-ben.
Az 1908-ban létrehozott nyomozószerven belül (amelynek ekkor még egyszerűen Nyomozóiroda, BI volt a neve) 1924-ben jött létre kongresszusi törvénnyel az Azonosító Osztály (ID vagy „Ident”), amely 1992 óta a Bűnügyi Igazságszolgáltatási Információs Szolgálat (CJIS) nevet viseli.
A szerv feladata az volt, hogy az ország rendőrkapitányságaitól folyamatosan bekérje az azok által rögzített ujjlenyomatokat, amelyekből országos adatbázist hoztak létre.
A második világháború alatt az FBI elkezdte az eredetileg 1941-ben a Nemzeti Gárda a fővárosban működő egységeinek fegyverraktáraként épült DC Armory nevű, a Capitoliumtól keletre található csarnokot használni az egyre bővülő, továbbra is szigorúan papír alapú ujjlenyomat-adatbázis tárolására (az épület ma többnyire sport-, illetve rendezvénycsarnokként működik).
1942-ben az Azonosító Osztályhoz már havonta 400 000 új ujjlenyomatkártya került, ezekkel párhuzamosan pedig a különféle szervektől 110 000 névre érkezett ellenőrzési kérelem ugyanennyi idő alatt. 1944-re már 10 millió ember ujjlenyomata volt megtalálható az adatbázisban, összesen 23 millió kártyán. A kártyák száma 1946-ra 100 millióra, 1976-ra 200 millióra nőtt.
A háború során megnőtt a szövetségi kormány igénye a lehetséges kémek és dezertőrök utáni kutatásokra, Roosevelt elnök már ekkor a kommunista szimpatizánsokban látta a demokráciára leselkedő legnagyobb veszélyt. Az FBI állománya 1943-ban 13 000 főre emelkedett.
Az ujjlenyomatok különféle felületekről való, papírra történő átvitele 1863-ban vált először lehetségessé, Paul-Jean Coulier francia tudós jódfüstöléses eljárásával. Angliában a Scotland Yard nyomozói 1901-től kezdték így rögzíteni egyének ujjlenyomatait bűnügyi azonosítás céljából, az első ujjlenyomat alapján felderített bűneset pedig az 1902-es Scheffer-ügy volt Franciaországban.
Scheffer egy ismert bűnöző volt, akinek ujjlenyomatát megtalálták egy betörés helyszínén egy összetört üvegszekrény szilánkjain. A helyszín egy fogorvos lakása volt, és a betörő meggyilkolta az orvos alkalmazottját is. Miután bebizonyosodott, hogy az ujjlenyomatok a szekrény összetörése után keletkeztek, a gyilkosságot rá tudták bizonyítani Schefferre.
Az Egyesült Államok rendőri szervezetei is hamar átvették az európai módszert, és az ujjlenyomatvétel rutineljárássá vált. Az FBI 1924-ben létrehozott központi adatbázisa nem csupán a bűnügyek felderítését, de természeti katasztrófák és ember okozta balesetek esetében az ismeretlen holttestek azonosítását is szolgálja.
Az adatbázisban való kereséshez 1980 óta használnak számítógépeket, az ujjlenyomatok digitális tárolása 1999-ben kezdődött az IAFIS nevű rendszerben, amely jelenleg 51 millió bűncselekménnyel kapcsolatban felvett ujjlenyomatot és másfél millió „civil”, egyéb céllal rögzített ujjlenyomatot tartalmaz.
Az Egyesült Államok másik legnagyobb ujjlenyomat-adatbázisa a Vám- és Határvédelmi Ügynökség US VISIT nevű digitális rendszere, amelyben mintegy 50 millió, az Egyesült Államokba belépett külföldi állampolgár biometrikus adatait tárolják, főként két ujjról vett ujjlenyomatok formájában.