Múlt-kor.hu

Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike

Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike

2019. június 4. 14:02 MTI

Kilencvenhat éves korában meghalt a sobibóri haláltábor egyik utolsó túlélője, Szemjon Rosenfeld – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn. Az ukrajnai Ternovkában 1922-ben született Szemjon Rosenfeld részt vett a haláltáborban kitört felkelésben 1943-ban, amikor mintegy háromszáz rab megszökött, akiknek nagy többségét később elfogták és megölték, de néhány tucat rabnak, köztük neki sikerült elmenekülni és beszámolni a tömeggyilkosságról.

Rosenfeldet 1940-ben, a második világháború idején a Szovjetunió polgáraként besorozták a Vörös Hadseregbe. Egy évvel később német fogságba esett, és kétszázharminc másik zsidó hadifogollyal együtt Minszkben egy munkatábor létrehozásánál dolgoztatták.

Később a lengyelországi Sobibór vasútállomása közelében felállított megsemmisítő táborba vitték, ahol mintegy 250 ezer zsidót öltek meg 1942 áprilisa és 1943 októbere között.

1943 októberében a tábort működtető állandó foglyok a lengyel Leon Feldhendler és a szovjet Alexandr Pecserszkij vezetésével lázadást szerveztek az őrök ellen, megöltek tizenegy SS-tisztet és több őrt, majd mintegy háromszázan a környező erdőkbe menekültek. Közülük negyvenheten érték meg a második világháború végét.

Rosenfeld az erdőkben bujkált egy csoporttal 1944 tavaszáig, a szovjet csapatok megérkezéséig. Csatlakozott hozzájuk, és Berlinig harcolt a nácik ellen, 1945 októberében szerelték le. 1990-ben vándorolt be Izraelbe családjával, miközben más rokonai az Egyesült Államokba költöztek.

Egy néhány évvel ezelőtti interjúban Rosenfeld elmesélte, hogy Pecserszkij annak idején megkérdezte tőle, meg tudna-e ölni egy embert egy fejszével. Erre azt felelte, hogy embert nem tud ölni, de egy nácival tud végezni. "Nem féltem, mert nem volt időm rettegni. Csakis az életemre gondoltam" – mondta.

A lázadás után a nácik agyonlőtték a táborban még életben lévő rabokat, majd felszámolták a haláltábort. Heinrich Himmler, az SS vezetője személyesen rendelte el a nyomok eltüntetését.

Az építményeket lerombolták, és fákkal ültették be a területet. 2014 óta izraeli és lengyel régészek megtalálták a szén-monoxiddal működő gázkamrák pontos helyét és maradványait, és a meggyilkolt zsidóktól származó több tárgyat is felszínre hoztak.

Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra