Nolan filmje újra reflektorfénybe állítja az Odüsszeiát

2026. július 15. 12:12 Múlt-kor

A Matt Damon főszereplésével készült, 174 perces filmet teljes egészében IMAX kamerákkal forgatták, magyarországi premierje egy nappal megelőzi a nemzetközi bemutatót. A londoni világpremier utáni első kritikák elsősorban a látványvilágot, a díszleteket és a történet komor hangvételét méltatták, több értékelés arra is felhívta a figyelmet, hogy Nolan nem régészeti rekonstrukciót, hanem a homéroszi történet önálló értelmezését készítette el.

Peter Bradshaw, a Guardian kritikusa a háború utáni kiábrándultság eredettörténeteként írt a filmről, Tom Holland brit történész (aki találkozott is filmben szereplő névrokonával) az általa látott legjobb görög mitológiai adaptációnak nevezte, David Ehrlich amerikai kritikus pedig egyenetlennek ítélte az alkotást, de a záró szakaszt kiemelkedőnek tartotta. A teljes kritikák közlését korlátozó embargó július 15-én jár le, a film összesített fogadtatása a magyar bemutató előtt még nem ítélhető meg véglegesen.

Az Odüsszeia cselekménye a trójai háború után játszódik, történelmi rétegei azonban nem köthetők egyetlen korszakhoz. A régészeti és filológiai kutatások szerint a szájhagyományban évszázadokon át formálódó eposz bronzkori helyneveket, fegyvereket és történeti emlékeket is megőrzött, végleges szerkezete pedig feltehetően a Kr. e. 8. század végén vagy a 7. század elején alakult ki. Ezért a szövegben egymás mellett jelennek meg a mükénéi korból származó elemek és a korai vaskor társadalmi viszonyai.

A homéroszi világot sokáig a Kr. e. 13. századi mükénéi palotakultúra irodalmi lenyomataként értelmezték: Heinrich Schliemann trójai ásatásai, majd Manfred Korfmann kutatásai megerősítették, hogy Anatólia északnyugati részén a késő bronzkorban jelentős település állt. Ebből azonban nem következik, hogy az eposz társadalmi rendje is pontosan ezt a korszakot ábrázolja - a lineáris B írást használó, központosított palotagazdaság a Kr. e. 12. század körül összeomlott, Homérosznál viszont már kisebb közösségek, földbirtokos vezetők és nyilvános tanácskozások jelennek meg.

Raimund Schulz német ókortörténész az idén májusban megjelent, Odysseus. Mythos und Wahrheit című könyvében arra a következtetésre jutott, hogy az eposz társadalmi háttere elsősorban a költő korát tükrözi. Elemzése szerint a vezetők hatalmának alapja az oikosz, vagyis a háztartás, a földbirtok, az állatállomány és a hozzájuk tartozó munkaerő volt; a baszileusz nem korlátlan uralkodóként jelenik meg a műben, hanem az előkelők között versengő vezetőként, akinek vagyonával, katonai teljesítményével, vendéglátásával és szónoki képességével újra meg újra igazolnia kellett tekintélyét.

A formálódó poliszokban a közösségi döntések színtere egyre inkább az agora és a tanácskozó gyűlés lett, a homéroszi vezetőknek pedig már nemcsak parancsolniuk, hanem érvelniük is kellett. Schulz szerint Odüsszeusz sokcselűsége és beszédkészsége ezért nem pusztán irodalmi jellemvonás, hanem az új politikai környezetben nélkülözhetetlen vezetői képesség - ez a rendszer még nem volt demokrácia, de már markánsan eltért a mükénéi paloták központosított hatalomgyakorlásától.

Az újabb kutatások ugyanakkor nem tekintik az Odüsszeiát a Kr. e. 8. század egyszerű társadalomrajzának sem: a mű hosszú szóbeli hagyomány eredménye, amely eltérő korokból származó emlékeket és költői motívumokat kapcsol össze. A görög és a közel-keleti epikus hagyományok közötti párhuzamokat - köztük az alvilágjárás, a tengeri bolyongás és az emberfeletti ellenfelek motívumait - régóta vizsgálják a szakemberek, akik ma már többnyire nem közvetlen másolással, hanem a Mediterráneum keleti térségében zajló intenzív kulturális érintkezéssel magyarázzák a hasonlóságokat.

Schulz értelmezése Odüsszeusz alakját is eltávolítja a hibátlan hős hagyományos képétől: a hazatérő király találékony és kitartó, ugyanakkor megtévesztő, erőszakos, és saját embereivel szemben is könyörtelen tud lenni. Társai közül senki nem tér haza, Ithakában pedig a kérők lemészárlásával és a szolgák megbüntetésével állítja helyre uralmát - a történet ebben az olvasatban nemcsak egy kalandos utazás, hanem a háborúból visszatérő ember adaptációs kísérlete, valamint a rend és az erőszak viszonyának mélyreható vizsgálata.

A film előzetesei már a bemutató előtt vitát indítottak a fegyverekről, a ruházatról és a szereplők megjelenéséről. Kim Shelton, a Kaliforniai Egyetem régésze szerint azonban a történeti hitelességet nem érdemes kizárólag tárgyi ellenőrzőlisták alapján megítélni, mivel a homéroszi hagyomány maga is több korszakot vegyít; egy filmváltozat történeti értéke ezért abban is mérhető, miként kapcsolja össze a mítoszt, a régészetet és a modern közönség tapasztalatait. Shelton a történet központi kérdését a háborús szerepből kilépni próbáló ember lelki hazatérésében látja.

Emily Wilson klasszika-filológus, akinek angol nyelvű Odüsszeia-fordítását Nolan is tanulmányozta, arra hívta fel a figyelmet, hogy minden fordítás és filmfeldolgozás egyfajta értelmezés: az eposz nem történeti dokumentum, hiszen már az ókorban is folyamatosan újraírták, előadták és a saját koruk kérdéseihez igazították. Wilson szerint a mű egyszerre több nézőpontot szólaltat meg, ezért Penelopé hűsége, a szolgák helyzete és a kérők megölése jóval bizonytalanabb erkölcsi teret teremt, mint amit a hősi hazatérés egyszerű narratívája sugall.

Az eposz földrajza is folyamatos kutatási viták tárgya. James Diggle klasszika-filológus és John Underhill geológus 2026 júliusában közzétett elemzésükben azt állították, hogy Homérosz Ithakája nem feltétlenül azonos a mai Ithaki szigetével: értelmezésük szerint a leírások sokkal jobban illenek Kefalónia nyugati részére, a Paliki-félszigetre, mivel a görög szöveg Ithakát nem is minden esetben nevezi szigetnek. A felvetés alapos filológiai és földtani érvekre támaszkodik, jelenleg azonban még nem tekinthető általános tudományos konszenzusnak.

A mai Ithaki ugyanakkor fontos régészeti adatokkal szolgált az Odüsszeusz-kultusz történetéhez: az Agiosz Athanasziosz-lelőhelyen végzett ásatások mükénéi település nyomait, későbbi építményeket, valamint Odüsszeusz nevét viselő tetőcserepeket és egy kis bronz mellszobrot is feltártak. A kutatók szerint a hely a hellenisztikus és a korai római korban az Odüsszeusz tiszteletéhez kapcsolódó szentély lehetett, a leletek pedig a hős kultuszának tartósságát bizonyítják - Odüsszeusz történeti létezését vagy palotájának pontos helyét azonban nem igazolják teljes bizonyossággal.

Az Odüsszeia magyar fordítástörténete a 18. századig nyúlik vissza. Dugonics András 1780-ban magyaros versformában dolgozta át a történetet, Télfy Iván 1864 és 1888 között prózai füzetekben közölte fordítását, az 1830-as és 1840-es években pedig Simony Imre és Szabó István készített teljes hexameteres változatot - Simony munkája kéziratban maradt, Szabóé viszont rendkívül népszerűvé vált. Kempf József 1905-ben adott ki teljes fordítást, majd Vértesy Jenő, Csengeri János és Mészöly Gedeon más magyar versformákkal is kísérletezett. Végül Devecseri Gábor 1947-es, majd 1957-ben átdolgozott hexameteres szövege lett az Odüsszeia legismertebb és leginkább meghatározó magyar változata.

A modern kutatások alapján az Odüsszeia történeti értéke nem abban áll, hogy pontos beszámolót adna a trójai háború koráról. A mű bronzkori emlékeket, korai vaskori társadalmi tapasztalatokat, keleti elbeszélő hagyományokat és évszázadokon át formálódó költői megoldásokat egyesít. Nolan filmje ebből a szempontból egy hosszú értelmezési lánc újabb darabja, amelyben minden korszak a saját aktuális kérdései alapján alkotja újra Odüsszeusz hazatérésének történetét.