Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Egy középkori kézirat magyarázhatja meg, hogyan kerültek helyükre a holt-tengeri tekercsek

2021. október 5. 17:13 Múlt-kor

Egy Kairóban őrzött több mint ezer éves, héber nyelvű kézirat lehet a kulcsa a holt-tengeri tekercsek egyik megoldatlan rejtélyének: hogyan kerültek oda, ahol megtalálták őket?

<

Titokzatos helyszín

A Biblia és az ókori Közel-Kelet kutatásában hatalmas áttörést jelentő, a 20. század folyamán megtalált kézirattöredékek kutatóit régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy a mintegy 900 eredeti írásból származó több mint 15 000 töredék miért éppen a Holt-tengertől nyugatra fekvő Kumráni-hegység barlangjaiból került elő. E vidék ugyanis távol esik minden jelentősebb településtől.

Maga a közeli Kumrán régészeti lelőhelye is hasonló rejtélyekkel szolgál. Nincs magyarázat például arra, miért hoztak létre itt egy nagyszabású éléskamrát – ezernél is több tárolóedény és több száz tál, tányér és pohár került elő belőle –, miközben a feltárás során jól láthatóvá vált, hogy ennyien sosem éltek itt.

Ugyanígy rejtély, mi volt a szerepe a temető melletti, fallal elkerített nyitott térnek, illetve hogy az itteni mikvék – a zsidó vallásnak megfelelően épült rituális fürdők – miért voltak úgyszintén az itteni lakosságszámnál sokkal több emberre kialakítva.

A legújabb kutatások afelé mutatnak, hogy Kumrán egy misztikus zsidó szekta, az esszénusok évente megtartott nagyszabású szertartásának színhelye volt.

Ekkor a korabeli Izrael minden tájáról összegyűltek a szekta tagjai, és a település lakossága rövid időre megsokszorozódott. Kumrán különleges kialakítása is e ceremoniális szerepkört tükrözi.

A holt-tengeri tekercsek némelyike is utal erre az évenkénti gyűlésre, és az új elmélet szerint magukat a tekercseket (vagy legalábbis egy részüket) is az esszénusok írhatták az ország különböző tájain, majd a szertartásra Kumránba hozták őket, majd valamilyen okból itt is hagyták azokat.

„A szivánban [a zsidó naptár harmadik hónapja, amely általában május-június tájékára esik] tartott országos gyűlés nagy és gondosan szervezett esemény volt, amelyre tiszta és részletes szabályokat is hoztak” – mondta el Daniel Vainstub, a Negevi Ben-Gurion Egyetem régésze. „Mindez illeszkedik a helyszín régészeti anyagába.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Egy középkori kézirat magyarázhatja meg, hogyan kerültek helyükre a holt-tengeri tekercsek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra