Szatírából született a viktoriánus prüdéria közismert mítosza
2026. július 12. 11:54 Múlt-kor
A viktoriánus korszakot gyakran a szemérmesség, a szigorú erkölcsök és a szexuális elfojtás időszakaként emlegetik, a történészek szerint azonban ez a kép nagyrészt a 20. században kialakult leegyszerűsítő sztereotípiákon alapul. A korabeli források ezzel szemben azt mutatják, hogy a 19. századi Nagy-Britanniában a szexualitás sokkal nyíltabban jelen volt a mindennapi életben, mint azt a közkeletű elképzelések sugallják.
A 21. században a viktoriánus kort gyakran egy szélsőségesen prűd időszakként képzeljük el, ahol egy kivillanó boka képes volt egy egész társaságot megbotránkoztatni. Catherine Phipps, a Bristoli Egyetem kutatója szerint azonban ezek a történetek néhány hangos erkölcsvédő csoport nézetein alapuló mítoszok csupán, amelyek az idők során az egész korszakról alkotott képet meghatározták.
A kutató szerint a korabeli történeti források valójában egészen más képet rajzolnak erről az időszakról: a fennmaradt adatok alapján a 19. század második felében Londonban több ezer prostituált dolgozott, a város parkjai, mulatói és árkádjai a titkos vagy kevésbé titkos légyottok ismert helyszínei voltak, az újságok pedig folyamatosan társkereső hirdetéseket közöltek. A korszakból fennmaradt szexuális felvilágosító kiadványok részletesen ismertették a fogamzásgátlás különböző módszereit és a gumiból készült szexuális segédeszközök használatát is, sőt Phipps feltételezése szerint az 1850-es évektől az Indiából származó kaucsukból készült műhímvesszők gyártása és értékesítése is meglepően jövedelmező iparággá vált.
A történész szerint a viktoriánus prüdériáról kialakult kép elterjedésében azok az írók és művészek is szerepet játszottak, akik valójában az erkölcsvédő mozgalmakat akarták kifigurázni. Kiváló példa erre egy 1839-ben megjelent angol szatíra, amely tréfásan azt állította, hogy a szemérmes amerikaiak még a bútorok lábait is letakarták. Ezt a történetet később olyan sokszor ismételték, hogy idővel sokan valódi történelmi tényként kezdtek hivatkozni rá, erősítve ezzel a viktoriánus korszakról némileg tévesen elterjedt prűd képet.
Mindez természetesen egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne léteztek volna szigorú erkölcsi normákat hirdető csoportok és törvények ekkoriban: az 1857-es Obscene Publications Act például lehetővé tette a rendőrség számára az obszcénnek minősített kiadványok lefoglalását, a gyakorlatban azonban elsősorban azokat a műveket üldözték, amelyek fő célcsoportjai a nők vagy a munkásosztálybeliek voltak. Ezek a törvények ugyanakkor nem csökkentették az érdeklődést az erotikus kiadványok iránt: Annie Besant és Charles Bradlaugh fogamzásgátlásról szóló könyvéből például 1877-ben húsz perc alatt ötszáz, három hónap alatt pedig mintegy 125 ezer példány kelt el.
A kutató arra is felhívja a figyelmet, hogy a viktoriánus erkölcsi normák a Brit Birodalomban korántsem vonatkoztak mindenkire egyformán: az úgynevezett Contagious Diseases Acts értelmében például a prostituáltnak minősített vagy annak vélt nőket nyilvántartásba vették és rendszeres nőgyógyászati vizsgálatokra kötelezték, miközben a férfi kliensekre semmilyen hasonló ellenőrzés nem vonatkozott. Bár a jogszabályok hivatalos célja a nemi betegségek visszaszorítása volt, a gyakorlatban azt eredményezte, hogy a közvélemény szinte kizárólag a nőket tette felelőssé a fertőzések terjedéséért.
A törvények ellen Josephine Butler nőjogi aktivista vezetésével országos tiltakozó mozgalom indult, amelynek hatására a jogszabályokat Nagy-Britanniában 1886-ban hivatalosan hatályon kívül helyezték, a Brit Birodalom több területén azonban még évtizedekig érvényben maradtak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
