Vértanúság, temetés, gyász: október 6-a a történeti emlékezetben

2006. október 6. 11:45

1849. október 6. óta a magyar nemzet gyásznapja ez, aminek jelentése 50 évvel ezelőtt Rajk László újratemetésével, s a kommunista rendszer áldozatainak meggyászolásával is kibővült. A jogszabályok szerint a mai napon a nyilvános szórakozóhelyeken a zene- és műsorszolgáltatás korlátozható. Tartson inkább velünk az emlékezet helyeinek felderítésében!

157 éve: Kivégzések Aradon

Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követően kerültek osztrák fogságba. Így a nemzet vértanúja lett: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos ezredes, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly. Pesten pedig ezen a napon végezték ki Batthyány Lajos volt miniszterelnököt.

48-as tábornokainkkal különös kegyetlenséggel végeztek. Az ítélet azonban nem érte váratlanul a vezetőket, hiszen már a forradalom kezdete óta sejthették, hogy ha nem sikerül kivívni a függetlenséget, akkor halálos megtorlásban részesülnek. A tábornokok és a szabadságharcosok kivégzése azonban nem csak Haynau bosszúja volt: a szabadságharc leverése utáni tömeges megtorlással a császár és az egész udvar egyetértett. Érdekes módon az osztrákoknak segítséget nyújtó Miklós cár volt az, aki önmérsékletre intette a Habsburgokat, a megtorlás helyett a magyarok megbékítését tanácsolta, sőt, felháborodásának is hangot adott az első kivégzések után.

A kivégzéseket azért időzítették tudatosan október 6-ára, mert 1848-ban október 6-án kötötték fel Bécsben a forradalmárok Theodor Baillet de Latour hadügyminisztert. Nem végezték ki viszont a forradalom diktátorát, akit Kossuth árulónak nyilvánított, és aki a közvélemény szemében egyszemélyi felelőse lett a forradalom bukásának. Görgey személyét - amint Kosáry Domokos cikkéből kiderül - egész másképp ítélte meg az 1950-es majd az 1960-as években a történeti irodalom.

Az aradi vértanúk kultuszának története a kivégzés napjával kezdődik, szemtanúk elbeszélése szerint már egy-két órával a kivégzéseket követően roppant tömegek zarándokoltak arra a helyre, amelyet a zsarnokság "Golgothává avatott". Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helységet bezártak. "Az aradi vértanúk" című ponyvafüzet szerint már a kivégzés napján elkezdték az áldozatok tárgyi hagyatékának összegyűjtését.

Október hatodika ünneplése még közvetlenül a kiegyezés előtt is tiltott volt: 1867-ben a kormány rendelettel tiltotta meg a honvédegyletek e napra tervezett országos gyűlését. A kiegyezés légkörében később szabadon - bár kellő politikai tapintattal - lehetett emlékezni a szabadságharc hőseire és áldozataira. 1868-ban aztán összeülhetett a honvédegyletek országos közgyűlése is, s a Vasárnapi Újság 1870. évi 1. száma címoldalán rajzban mutatta be Izsó Miklós önvédelmi harcunkat megjelenítő A haldokló honvéd című alkotását. Vidéken sorra emelték a honvéd emlékműveket, sőt 1870. október 6-án a Kerepesi temetőben is felavatták a "kilencek síremlékét", a kevéssé ismert és Pesten 1849-1853 között kivégzett személyek közös emlékművét.

következő oldal 1 / 4

157 éve: Kivégzések Aradon
80 éve: A Batthyány-örökmécses felavatása
50 éve: Rajk László újratemetése
5 éve: Nemzeti Gyásznap lett

Támogasd a szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?