A szárazföldi Európában Magyarország az utolsó előttiként vezette be a „jobbra hajts” szabályát
2024. július 6. 12:20 Múlt-kor
Szabálykövető magyar lakosság
1941. június 26. Kassa bombázásáról maradt emlékezetes, ám ugyanezen a napon jelent meg a KRESZ-t a legtöbb módon pontosító végrehajtási utasítás is. Az átállásra kevesebb, mint két hete maradt a lakosságnak.
A propagandagépezet – ezúttal valóban a jó ügy érdekében – már áprilisban működésbe lépett, az MTI közreműködésével az országos elérésű lapok promotálták a „Jobbra hajts ABC-jét”, az iskolákban előre felkészítették a gyerekeket, és aki mégis lemaradt, a rádiókból tájékozódhatott a forradalmi változásokról.
1939-ben még a balra hajtás elve érvényesült (Kép forrása: Fortepan/Karabélyos Péter)
Az Esti Ujság július 7-i számában rövid cikket szenteltek az átállás zökkenőmentességének méltatására, a hajnali 3-kor szerzett tapasztalataikról a következőképpen számoltak be: „A szekerek csörögve futnak az utakon: jobboldalt megy minden szekér és fel sem tűnik, hogy a vasúti sorompónál levő figyelmeztető táblák is átkerültek a jobboldalra. Az egészben csak annyi a változás, hogy a régi kopott táblák helyett újak kerültek az utak kereszteződéséhez, más a szöveg is: JOBBRA TARTS! – BALRA ELŐZZ!”.
Az idillt egyedül az állatok szófogadatlansága törte meg. A helyi gazdák szerint a „lovakkal baj lesz, mert a nyerges nem akar jobbra tartani”. Sokan úgy hidalták át ezt a problémát, hogy felcserélték lovaikat.
Az átmeneti periódusban – egészen november 9-ig – Budapest és 30 kilométeres körzete önálló ország volt az országban. Rendőrök és táblák figyelmeztetettek, hogy a fővárosban még balra kell tartani, és 200 méteres áttérési sávot hagytak a balesetek megelőzése érdekében.
Az átállás napjára Budapest „képességes, jól nevelhető és fogékony” lakossága felkészült – igaz, ehhez a rendőri hangosbemondók ismételt figyelemfelhívása is hozzájárult –, a helyes magaviseletről az Esti Ujság november 10-i száma tudósított: „Ez a sokszor igazságtalanul lepocskondiázott pesti közönség fényes bizonyságot szolgáltatott arról, hogy komoly szükségben mennyire fegyelmezett tud lenni.”
Néhány hónapig a vidék-Budapest közti ingázás komoly kihívásokat jelentett (Kép forrása: Fortepan/Négyesi Pál)
A gyakorlási lehetőség a beszámoló szerint már egy ideje adott volt: a Margit-híd hídfőinél a villamos már a jobbra tarts alapelv szerint közlekedett. Ennek ellenére az átállás másnapja nem maradt balesetek nélkül, három komolyabb sérülés is történt. Az akkori Gróf-Haller utcában Kiss István 24 éves pénzbeszedő motorkerékpáron haladt szabálytalanul az úttest bal oldalán és nekirohant egy útszéli fának.
A baleseti statisztikák annak ellenére sem romlottak, hogy a forgalomban lévő több tízezer személygépkocsi még jobbkormánnyal szelte az ország útjait, így talán magától értetődő, hogy egy bizonytalan előzés óriási kockázatot jelentett. Új forgalmi engedélyt viszont már csak balkormányos járművek kaphattak.
A zárt pályás közlekedési rendszereknél, így a vasutaknál, vagy a metróknál nem ment ilyen gyorsan az átállás, a Kisföldalatti csak 1973-ban váltott a jobb oldalra, míg a gödöllői HÉV a mai napig a régi rend szerint közlekedik.
Ugyan az Esti Ujság beszámol svéd mérnökök érkezéséről, ők a szárazföldi Európában utolsóként még évtizedeket vártak az átállásra (1967), sőt, az 1955-ös népszavazáson országosan elutasították a jobbra tarts alapelvet. A világ egyharmada még mindig „lázad”, elsősorban az egykori brit gyarmatokon (például Ausztráliában, Indiában vagy Új-Zélandon) van érvényben a régi közlekedési gyakorlat, de az Egyesült Királyságtól független Japán is szolidarít a kisebbséggel.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
