A lovagi harcmodor csődje volt a nikápolyi mészárlás
2020. szeptember 25. 10:55 Németh Máté
A király szava nem számít
A déli irányba meginduló keresztes hadsereg sikerrel vette az első akadályokat: Vidin és Rahova megadta magát a keresztény támadóknak, a következő állomás pedig Nikápoly volt.
A közben Bizánc ellen hadakozó I. Bajazid szultán az ellenséges hadak sikereiről értesülve az oszmánokat rövid időn belül a város felé vezényelte, hatalmas serege alig hét kilométerre táborozott le a várostrommal időközben felhagyó európaiaktól.
A szultán a kis-ázsiai haderő mellett támaszkodhatott albán, szerb, bosnyák és bolgár egységekre is, csapata legnagyobb harcértékű egységének pedig a kitűnően képzett gyalogosok, a janicsárok és a lovas szpáhik számítottak. Az oszmánok mintegy 30 ezren néztek farkasszemet a nyílt ütközetre készülő keresztesekkel.
A keresztesek a döntő csata előtt haditanácsot ültek, ahol a taktika kapcsán összekülönbözött egymással Luxemburgi Zsigmond és Philippe d’Artois, aki úgy tartotta, hogy „a magyarok királya minden dicsőséget magának akar…Isten és Szent György nevében ma bizonyítom, mily nagyszerű lovag vagyok!”.
A magyar uralkodó óvatosságra intő elképzelését semmibe véve a francia és a burgundi lovagok lóháton indítottak frontális támadást a török előőrssel szemben. Ahogy azt Zsigmond megjósolta, az oszmánok előhadát a cölöpsánc védelmébe húzódó gyalogosok alkották, akik felkészülten várták a páncélos lovasrohamot.
Bajazid úgy döntött, hogy állásait nehezen átlátható dombos terepen fogja elrendezni. A sereg közepét tehát a janicsárok alkották, mellettük két oldalt a lovas szpáhi haderő foglalt helyet, akik előtt a könnyűlovas íjászok várták a parancsot a támadásra.
Az ütközet kimenetele szempontjából is fontos volt a dombok mögött meghúzódó 5000 fős szerb lovas haderő, amelyet Lazarevics István szerb fejedelem irányított.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
