Bombázók célkeresztjében a magyar főváros
2014. július 8. 08:55 Csernus Szilveszter
„Amerika gengszterei egyszerre repülőtisztek lettek... A cél gyilkolni, rombolni, pusztítani, aztán haza Amerikába, ahol már vár a viszki, a görl, és a vérdíj" - írta a Magyar Szó a főváros bombázási szezonjának kezdő hónapjában. Ha a magyar főváros második világháborús veszteségei és áldozatai kerülnek szóba, a Dunába omló hidak, a romos Várnegyed és a törmelékké vált háztömbök látképe sejlik fel. Valóban, a Hitler által a Duna gyöngyszemének tartott Budapest 1944 novemberétől történelmének egyik legpusztítóbb időszakát élte át, de a háború már hamarabb elérte a magyar fővárost, mégpedig a levegőből. A szövetséges gépek 1944 áprilisától rendszeresen bombázták „Európa szívét", miközben a magyar légvédelem és légoltalom hősies küzdelmet folytatott a kioltott életek és vagyonkárok mérsékléséért.
Légiháború háború nélkül?
Mikor Magyarország még nem volt hadviselő fél, a budapestiek napját váratlan légiriadó zavarta meg. 1941. április 6-án, a Jugoszlávia elleni német offenzíva megindulásával párhuzamosan a jugoszláv légierő hajtott végre bevetéseket (többek között) Magyarország felett, így a jugoszláv gépek közeledtére 18:00-kor megszólalt a sziréna. A legfeljebb "presztízsértékkel" bíró berepülést követően több mint egy évig nem volt félnivalójuk a budapestieknek, már ami a légitámadásokat illeti.
1942 szeptemberére Sztálin közép-európai fő- és nagyvárosok ellen tervezett megtorló jellegű légitámadásokat - annak ellenére, hogy birodalma erejét igencsak lekötötte a német gőzhenger megállítása. Szeptember 5-ére virradó éjszaka szovjet bombázók jelentek meg az éjszakai életét élő Budapest fölött, amely kivilágítva könnyű célpontot nyújtott. A bombák rendszertelenül hullottak különböző városrészekre, így a Rózsadombra is. Az öt nap múlva megismételt támadás eredményeképpen elrendelték a (háború elején rövid idő után feloldott) éjszakai elsötétítést az egész országban és megkezdte állandó működését a légoltalmi szolgálat.
A háború előrehaladtával felvetődött, hogy nyilvánítsák Budapestet nyílt várossá. Ez háborús időkben azt jelenti, hogy hadászatilag „magára hagyják" védői a várost, kitelepítik a katonailag fontos létesítményeit, cserébe pedig elvárják, hogy az ellenség ne bombázza, ne ostromolja azt. Ilyen esetekben a város elfoglalása egyszerű bevonulással történt. Ez ugyan az adott város gyors elvesztésével járt, de megmentette a pusztítástól polgáraival együtt.
A második világháború során számos város kerülte így el a devasztációt: Brüsszel, Oslo, Párizs (1940), Belgrád, Penang vagy éppen Manila (1941), de a Kállay-kormány kérése feltehetően Róma példája nyomán született meg 1943 augusztusában. Az amerikai titkosszolgálat azonban elutasította a magyar indítványt - ehelyett magyarországi célpontokat gyűjtve megkezdték a légi felderítést. Budapestre vészterhes idők vártak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
