Forráskritikai megfontolások a közelmúlt egyháztörténet kutatásához
2012. december 29. 11:03 Mózessy Gergely
Nincs forrás a zsarolási hátérről
Újra és újra tapasztaljuk, hogy az állambiztonsági szakzsargon nem nagyon szokott szólni a beszervezettek zsarolási hátteréről. Erről még az egyébként meglehetősen ritkán fennmaradó B-dossziék is hallgatnak. Az előnyöket, a juttatásokat inkább dokumentálják, mint a pressziót. Arra megint csak az oral history marad forrásnak – melyet persze, mint jeleztük, szintén kellő kritikával kell kezelnünk. Mégis, nem ár tudni, hogy például a „hazafias alapon” ügynökké beszervezett Mátyás Kálmán fehérvári pap története mögött egy többgyermekes üzemmérnök testvér és egy komlói bányabaleset is áll. Az ügynökjelölt nem csak saját sorsáról döntött, mikor a hálózat szolgálatába állt, hanem arról is, hogy Komlón baleset vagy szabotázs történt-e.
Eddig a legkézenfekvőbb kutatási célpontokról volt szó. De kiaknázatlan források tömegével nézhetünk még szembe. Ma itt esik szó a külügyi iratokról – végre, mert sokan szenvedünk a korlátoktól. Papi perek és sorsok kapcsán sokan kutattak bírósági anyagokat, kevesebben büntetés-végrehajtási anyagokat. Ezeknek is megvan a maguk sajátos világa, szakzsargonja, eszköztára. Viszonylag sok pártirat használható egyháztörténeti kutatáshoz – ezek közül főleg digitalizáltak kerültek bele a kutatási áramlatokba. Azaz a központi pártszervek (KB, PB) és az Agitációs és Propaganda Bizottság és Osztály iratai. De tudnunk kell, hogy ezek zömében csak a jegyzőkönyvek – azaz a jéghegyek csúcsai. A döntésig vezető utak, a végrehajtás menete csak akkor rekonstruálható, ha az ember alámászik az ügyeknek, iratoknak.
Közben újra is újra értesülünk öregektől, bármit is írunk és feltárunk, hogy mindezt csak hisszük, és semmit sem tudunk. Mert ez az eltűnt világ a szóbeliségre épült, meg a K-vonalas telefonok utasításaira. S csak kevés Lobkovitz László volt – a grafomán Borsod megyei ÁEH előadó ugyanis még azokat is leírta, a feljegyzésekre rábukkanó kutató őszinte örömére.
Befejezésül engedjenek meg még egy gondolatot, továbbra is a „miről nem szólnak forrásaink?” tematikájában: egy messzire vezető személyes tapasztalatét. A közelmúlt egyháztörténetének borúsabb lapjai pályakezdőként, csaknem 20 éve érintettek először meg. Egy negyvenes években játszódó történetet publikálva elegánsan elkentem egy lábjegyzetben egyik „hősöm” későbbi, 1951-es pályaelhagyásának kérdését. Cikkem megjelenése után az érintett megkeresett egy reszketeg kézzel írt levélben, megköszönte eljárásomat, és megírta „kiugrásának” történetét – elolvasás után visszakérve sorait.
Arról számolt be, hogy ügynöknek akarták beszervezni, és kínjában, menekülésként találta ki a nősülést, hogy alkalmatlanná váljon a neki megálmodott szerepre. Erre számomra addig semmi nem utalt. Hittem is, meg nem is a dolgot – mindenesetre tiszteltem korábbi aktivitásait annyira, hogy történetét magamban tartsam – mindeddig. Már rég elhunyt. Én meg egyre több olyan esettel találkoztam, amikor a megtörő papi életpálya mellett-mögött valamiképp az ügynöki lét vagy az azzal való fenyegetettség áll. Nem állítom, hogy minden kiugrott pap így akart menekülni. (Ellenkezőleg: könnyebb volt beszervezni az eleve tilosban járót). Olyan szempontból viszont komoly figyelmeztetés ez, hogy a megbicsakló pályák megítélésekor is el kell gondolkodnunk: ismerünk-e minden vetületet. Hány és hány mögött állhat pszichés nyomás előli menekülési vágy vagy kényszer…
Egy-egy forráscsoport hiányaiból indultam ki – s mint láttuk, sok esetben a komplementer források segítenek ezek áthidalásában, s így a tisztánlátásban. A kutatónak – úgy vélem – kötelessége, hogy ne „dőljön be” egy-egy adott forráscsoport narratívájának, hogy igyekezzen megkeresni az efféle kiegészítő anyagokat – ha léteznek. Hogy minden oldalról próbálja körbejárni a vizsgált kérdést, hátha a homályban hagyott területekről is kaphat képet.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
