Adalékok a jezsuita világszolidarizmus történetéhez
2007. augusztus 16. 13:10 Bánkúti Gábor
Miért? - a kutató módszertanilag nehezen értelmezhető észrevétele
Módszertani megjegyzések
Minden történetírás retrospektív, a következmények felől szemléli tárgyát - így konstrukció - , az értelmezés mégsem lehet önkényes. A kutatónak egyrészt tudatosítania kell a perspektívák és nézőpontok másságából adódó interpretációs különbségeket, másrészt törekednie kell egyfajta univerzális szemléletre. Ez feltételezi olyan realitások észlelését is, melyek szerint nem csak megragadható dolgok vannak.
Mindez röviden azt jelenti - hacsak a történész nem vindikálja magának a jogot, hogy saját ismereteit az univerzalitás szintjére emelje -, hogy meg kell alapozni egy olyan kriteriológiát - ha másért nem, hát e terület kutatói számára-, mely a társadalomtudományokkal való párbeszéd, szemléletmódjuk, eredményeik és módszereik alapos felhasználása mellett nem nélkülözi a hermeneutikai kiegészítéseket (A múltbéli események és szavak megértésére, illetve az értelmezés helyességének megállapítását lehetővé tevő hermeneutikai gyakorlatra nagyobb szükség van, mint valaha - fogalmaz II. János Pál), és figyelembe veszi a vizsgált tárgy természetéből adódó transzcendentális vonatkozásokat.
Mi a valódi probléma? A bűncselekményt kiváltó okok közül a vizsgálati szervek elsősorban a `terheltek személyében rejlő okokat` emelték ki. `A Bíróság a büntetés mértékének megállapításánál mindenekelőtt a vádlottak személyében rejlő fokozott társadalmi veszélyességet tette vizsgálat tárgyává` A kollektív emlékezeti panellé egyszerűsödött Révai-féle jezsuita- deffiníció, miszerint a rend a `klerikális reakció politikájának fő irányítója`, a szolgálatok diszkurzív tradíciójának egyik alapelemét képezte. A világnézeti átalakítás, a vallásos tömegek ideológiai átnevelése szempontjából a `klasszikus` `klerikális reakció` azonban nem jelentett komoly akadályt. Így a toposz megtartása mellett - mely igazolta a hogy a szervek `hivatalosan` lépnek fel - az eljárások megindításának valódi oka - az ideológiai felépítményre leselkedő valódi veszély - épp ennek ellenkezője.
Ezt indirekt úton bizonyítja az a néhány jezsuita elleni eljárás esetében is megfigyelhető látszólagos paradoxon, hogy a hangoztatott elvek szempontjából társadalmi és politikai vonatkozásban veszélytelennek tekinthető `lényegük szerint` hívők ellen a materialista-ateista velleitású rendszerekben sokszor keményebb a fellépés, mint a hangoztatott elvek szempontjából valóban `reakciósnak` tekinthető vallásgyakorlókkal szemben. `Világszolidarizmus`, `elit-nevelés`, ha jelentésüket az alkotók szándéka szerint értelmezzük, - hiszen ők álltak `bent a hagyományban - a kultusz-szabadsággal vagy a korlátozott szentségi pasztorációval szemben - mely jó esetben is csak a meglévőt tudja konzerválni (és esetleg `reakciós`) - missziós (korszerű) pasztorációs alternatívát kínált, és önálló identifikációs stratégiaként funkcionált ( bár korántsem annyi ember számára, mint ahogy a politikai rendőrségen gondolták). Mindemellett jól illeszkedett a kibontakozó `aggiornamento` világába.
A legitim politikai cselekvés egyeduralkodó pártja, illetve az egyházpolitika funkcionális celebrálását végző államvédelem - az emberi élet minden vonatkozásának ellenőrzésére törekvő igyekezetében - pedig nem tűrhetett olyan közösségeket, melyek tőle szervezetük és főként szellemi alapállásuk tekintetében valóban függetlenek voltak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
