Adalékok a jezsuita világszolidarizmus történetéhez
2007. augusztus 16. 13:10 Bánkúti Gábor
Az 1965. júniusában lezárt Rózsa-per egy olyan változóban lévő - átmeneti - kül- és belpolitikai feltételrendszerben formálódott, amikor a külső hatások és a belpolitikai lépések, intézkedések észrevehetően egymásra reflektáltak.
A világszolidarizmus - a jezsuita identifikáció része és egyházi kontextualitása
A történeti kontextusunk ezért nem pusztán az események háttere vagy kerete, hanem a valóságkonstrukció önmagában is összetett szerves része. Jelen cikk csupán annak a problémának a felvetésére vállalkozik, hogy az adott történeti közegben az érintettekről -akik maguk is e közeg részei- miként tudósítanak a különböző történeti és filozófiai előfeltevésekből kiinduló interpretációk.
Cikkem témája tehát nem a Rózsa-per, vagy a `világszolidarizmus` története, hanem sokkal inkább a róluk való beszéd értelmezése; látni fogjuk ugyanis, hogy egy adott kérdés - mivel csupán interpretációkon át közelíthető - új és új kontextusba kerülve mindig más-más jelentéseket kaphat. Nemcsak mert félreértelmezhető, hanem mert folyamatok terméke, mely nem függetlenedhet az adott kor történeti paradigmáitól. A többszöri befogadás ugyanannak a személynek ugyanarról a műről alkotott képét is gyökeresen megváltoztathatja.
Deszkriptív megközelítés helyett ezért az események diszkurzív elemzésére teszek kísérletet, melyben estünkben a jezsuita renddel ill. a világszolidarizmussal kapcsolatos ügyek használatának, értelmezésének hermeneutikai aspektusait emelem ki. Nem elsősorban a cselekvés felől közelítjük meg a témát, hanem azzal foglalkozunk, hogy miként értik és teremtik meg a korabeli egyházpolitika alanyai az egyházpolitika világát.
A kutatás során felmerülő - részben módszertani jellegű problémák az alábbiakban összegezhetők:
- A gyökeresen különböző, részben áthagyományozódott diszkurzív tradíciók hogyan artikulálódtak a kor fellazult tételben megfogalmazódó világában?
- A tradíciók elemeiből megfogalmazott konstrukciókat mennyire szőtték át egyedi elemek?
- Hogyan befolyásolták a szereplők gondolkodását és az adott probléma kimenetelét a történetileg felhalmozódott tapasztalatok?
- A tradíciók és interpretációk összeálltak e identifikációs stratégiává?
Mivel a rendek felszámolása és szétszórattatása - egyoldalú, állami lépésről lévén szó - a szerzetesek `belső` fogadalmát nem érintette, olyan alternatív létállapot kialakítását indukálta, ami mégiscsak lehetőséget ad a szerzetesi létforma intézményesültség nélküli megőrzésére. 1949-1950- ben, noviciátusuk utolsó évében néhány fiatal rendtag - Bodai József, Rózsa Elemér, Horváth József, Bálint József és Tamás János - egy szemináriumi kört hozott létre, P. Dombi József vezetésével. A tanulmányi csoport tagjai, a gyakorlati papi munkára készülve, az aktuális `korkérdések` vizsgálatával foglalkoztak lelkigyakorlatos szempontból.
Társadalomteológiai helyzetértékelésükben, a szolidarizmus rendező elvéből levezetve egy korszerű világkép kifejtésére és rögzítésére törekedtek, meghatározva mindenekelőtt az evangélium fényében cselekvő ember lehetőségeit és a korszerű apostoli munka alapelveit a modern társadalomban. Indokolttá tette ezt az a felismerés is, hogy egyházi vonalon és társadalmi kérdések vonatkozásában hiányzott egy kidolgozott, a megváltozott körülmények között is alkalmazható cselekvési-pasztorációs alternatíva. A lelkigyakorlatos formában kidolgozott anyag a `Solidaritas Bellarminiana` címet kapta.
A `világszolidarizmus` lényege ennek alapján a létezők rendjének tudományos szemlélete. A vallási, társadalmi és gazdasági rendben az egység és sokaság helyes rendje az egyén és közösség helyes egyensúlyi állapotát, az egyéni és közösségi érdekek harmonikus egyensúlyát jelenti, melyben mind az egyén, mind pedig a közösség érdeke érvényesül.
A program megvalósításának alapvetése az volt, hogy mivel a kölcsönös szereteten alapuló szolidáris társadalmi rend magától nem valósul meg, azt először magunkban kell elmélyíteni, aztán tovább kell adni. Ennek alanya a `jó elit`, mely a szolidarizmus lelki szellemi tartalmát saját életében kibontakoztatja, sugározva azt ott, ahol van. `Tekintettel arra, hogy szolidáris egységben vagyok az emberekkel, abból a körben, ahol éppen élek, ott kell megvalósítanom a szolidáris elveket. Minél többen valósítják meg maguk körében ezt az eszmét annál jobban tökéletesedik az egész emberiség, mert halad a szolidáris egység felé."
Módszerét tekintve regisztrálja az individualizmust, mely kiváltó oka a kollektivizmusnak, a kibontakozás útja pedig e két ellentét feloldódása a szolidarizmus szintézisében. E szintézis kibontakozásának előfeltétele az eszmei, elméleti felkészülés időszaka, melyet belső evolúciós folyamatnak, erjedési periódusnak tekintettek.
Nehéz megállapítani, hogy a csoport munkája a renden belül, ill. azon kívül milyen performatív hatást fejtett ki. Sokan sem skolasztikus módszerével, sem egyes megállapításaival nem értettek egyet. A megfogalmazott elvek másutt való feltűnése sem feltétlenül jelent összekapcsolhatóságot, hiszen a "szolidarizmus" nem "novum," hanem az Egyház társadalmi tanításának része. Tény azonban, hogy mind 1950. februárjában Csávossy Elemér szociális körlevelében, mind a Szív újság 1956. november 3-i számában az elv markánsan artikulálódott.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
