Hogyan kerültek arcok és aktok a papírpénzekre?
2022. március 17. 15:55 Múlt-kor
A pénzünkön ma látható arcképek eredete a messzi régmúltba nyúlik vissza. Szerepük jelentős változáson ment keresztül az idők során: a pénz értékét garantáló nyilatkozatból apránként a kulturális örökség hordozóivá váltak.
A krőzusi kezdetek
A fémpénz különféle formáin az első érmék megjelenése óta jelen volt az azokat kibocsátó uralkodó képmása vagy más jelzése, mint például a lüdiai Kroiszosz (Krőzus) király Kr. e. 6 századból származó érméin látható oroszlán- és bikafej. Kroiszosz vezette be az elektrumból, az arany és az ezüst természetes, változó arányú ötvözetéből készülő érmék helyett a szabványosított tisztaságú aranyérméket, és személyes hatalmának jeleként, valamint a pénz eredetét és értékét szavatolva helyezte el jelképét az újfajta pénzen. A lüd király neve mesés gazdagságának köszönhetően később fogalommá vált, és a bőség szinonimájaként terjedt el az európai kultúrában
A lüd pénzverési gyakorlat hamarosan elterjedt az egész antik világban, jellemzően az uralkodó arcképét helyezve a pénzérmék egyik oldalára. Ez az eljárás a legtöbb helyen egészen a modern korig fennmaradt. A papírból készült pénzek európai megjelenésénél azonban már más hitelesítő eszközök jelezték a pénz törvényes származását, így ezeken nem vált gyakorivá az uralkodó képmásának megjelenítése – de a nagyobb felület kínálta lehetőségek nem maradtak sokáig kihasználatlanul.
Kroiszosz aranypénze
Bár Kínában már a Kr. u. 7. században, a Tang-dinasztia idején felbukkant egy papír alapú, pénzszerű eszköz (ami leginkább a mi fogalmaink szerinti váltóhoz hasonlóan működött), és a 10–11. század fordulóján megjelent az első valódi papírpénz is, de ezekről Európában csak Marco Polo és más világutazók adtak hírt a 13. században. A templomos lovagok a 12. században ugyan bevezették a hitellevél egyik formáját a Szentföldre tartó zarándokok értékeinek és életének védelmére, de ezt nem tekinthetjük szigorú értelmében vett pénznek. Az első valódi európai bankjegyet egy svéd bank, a Stockholms Banco (a Sveriges riksbank, a mai svéd jegybank elődje) bocsátotta ki 1661-ben, bevett gyakorlatként pedig a Bank of England kezdte alkalmazni 1694-ben.
Tudtad, hogy a bankok már a civilizáció hajnalán kinyitottak? Vajon hogyan működött az ókorban a hitelezés? Miként dőzsölt a századfordulón egy magyar bankár? Hogyan zajlott a kölcsönfelvétel évszázadokkal ezelőtt? Az OTPédia oldala könnyed stílusban, szórakoztató módon mutatja be modern életünk egyik legfontosabb szegmensét, a bankjegyek és a pénzintézetek világát. A-tól Pénzig.
A korai bankjegyek még nem szabvány címletekre szóltak: a nyomtatott blankettákon kézzel kellett kitölteni az összeget, és hitelességüket pecsétek, illetve az uralkodói névjel vagy más nyomtatott elem igazolta – az angol bankjegyeknél például Britannia úrnő sematikus képe. Az első bankjegyet, amin egy király arcképe volt látható, 1727-ben, Skóciában nyomtatták, II. György képmásával. A királyi arc megjelenítése elsősorban a hamisítás elkerülését szolgálta, de nem az uralkodói hatalomra hivatkozással, hanem a nehezebb reprodukció és a könnyen felismerhető különbségek által.
Svéd bankjegy 1666-ból
Az uralkodó portréja került hitelesítésként a francia forradalom idején az elkobzott egyházi vagyon terhére kibocsátott asszignátára is. Ez eredeti funkciója szerint kötvénynek minősült, de hamarosan pénzként kezdték használni, ami gyors inflálódáshoz vezetett. A királyi arckép olyan élethűen szerepelt rajtuk, hogy amikor XVI. Lajos 1791 júniusában megkísérelt elmenekülni Párizsból, egy postamester, Jean-Baptiste Drouet, a nála lévő asszignátán látott kép alapján felismerte az uralkodót, és ezzel megakadályozta a királyi család szökését.
A hamisítást kivédendő terjedtek el a 19. században az emberábrázolások, mégpedig a sokszor aktként ábrázolt női és férfialakok a papírpénzeken. Bár a korabeli erkölcsök mást diktáltak volna, ebben a kérdésben a praktikum aratott győzelmet: a réz nyomólemezeken igen nehéz volt az emberi bőr textúráját hitelesen ábrázolni és jelentős mesterségbeli tudást is igényelt, így a ruhátlan emberalakok megnehezítették a hamisítók dolgát. Ezek az alakok azonban nem konkrét személyekként, hanem allegóriákként, birodalmak vagy népek megszemélyesítéseiként szerepeltek a pénzeken.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
