Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Megmentették az összeomlástól a kilencszáz éves skót apátságot

Megmentették az összeomlástól a kilencszáz éves skót apátságot

2026. július 4. 10:33 Múlt-kor

Három évnyi kényszerszünet után ismét látogathatóvá válhat a kelsói apátság, amelyet 2022-ben életveszélyessé vált kőfaragványai miatt zártak be. A helyi közösség és a skót műemlékvédelmi szakemberek szerint az épület akár még az idén, a fennállásának 900. évfordulóját megelőző ünnepségek előtt megnyithatja kapuit.

<

A skóciai határvidéken álló kelsói apátság története 1128-ig nyúlik vissza, amikor a tironi bencés reformmozgalomhoz tartozó szerzetesek Selkirkből Kelso városába költöztették kolostorukat. Az apátság a középkor folyamán a skót vallási és politikai élet egyik meghatározó központjává vált, ezért a 2028-as, 900. évfordulóra már most nagyszabású megemlékezéseket terveznek.

Az előkészületeket azonban veszélybe sodorta, hogy a műemléket 2022-ben lezárták a látogatók elől, miután a szakemberek megállapították, hogy az elöregedett kőfalak és faragványok egy része balesetveszélyessé vált. A helyiek ezt követően attól tartottak, hogy a jubileumi rendezvényeket az apátság falain kívül kell megtartani.

Az elmúlt években a helyi önkormányzat, a Kelso Heritage Society, a Roxburghe hercegi család és a skót műemlékvédelmi hivatal (Historic Environment Scotland, HES) közös erőfeszítéseket tett az épület biztonságossá tételéért. Colin Henderson, a Kelso Heritage Society elnöke szerint sokan már nem hittek abban, hogy az apátság életükben ismét megnyílhat, a HES azonban statikusok, építészek és kőfaragók bevonásával meglepően gyorsan be tudta fejezni a részleges felújítást. 

A szakemberek szerint az épület állapotromlását nemcsak a csaknem kilencszáz éves kőanyag természetes öregedése okozta, hanem az is, hogy az 1950-es évek restaurálásai során több helyen cementet alkalmaztak a ma használatos speciális gyanták helyett, az utóbbi évek szélsőségesen csapadékos időjárása pedig még tovább gyorsította a károsodást. 

A jelenlegi beavatkozások ugyanakkor csak rövid távú megoldást jelentenek, ezért az apátságot a jövőben minden jelentősebb vihar vagy szélsőséges időjárási esemény után ismét ellenőrizni kell. A Historic Environment Scotland egyelőre nem közölt hivatalos újranyitási dátumot, de megerősítette, hogy befejeződtek a legutóbbi kőzetvizsgálatok, amelyek eredményei alapján hamarosan meg tudják határozni a hosszú távú műemlékvédelmi intézkedéseket és a látogatók fogadásának feltételeit.

A helyi örökségvédők bíznak abban, hogy a munkálatok időben befejeződnek, és a kelsói apátság még az idei nyár végén ismét fogadhatja a látogatókat. Ha ez megvalósul, a szervezők a 2028-as jubileumi rendezvényeket már ismét a középkori apátság falai között tarthatják meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megmentették az összeomlástól a kilencszáz éves skót apátságot

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2026. nyár: A Harmadik Birodalom első asszonyai

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra