Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét
2026. július 2. 12:41 Múlt-kor
Az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulója alkalmából ismét előtérbe került John Dickinson, aki 1776-ban nem írta alá a Függetlenségi Nyilatkozatot, ezért alakját sokáig háttérbe szorították az amerikai történeti emlékezetben. Történészek szerint azonban politikai és szellemi szerepe jóval jelentősebb volt annál, mint amit későbbi megítélése tükröz.
John Dickinson neve ma leginkább azért ismert, mert a Kontinentális Kongresszus 1776 júliusában tartott szavazásakor nem csatlakozott a Függetlenségi Nyilatkozat aláíróihoz, noha korának egyik legnagyobb hatású politikai gondolkodójának számított. A Marylandben született jogász és államférfi Delaware és Pennsylvania közéletében vált meghatározó szereplővé, az 1760-as években megjelent, Letters from a Farmer in Pennsylvania (Levelek egy pennsylvaniai földművestől) című írásaival pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a brit gyarmatok lakói közös politikai identitást alakítsanak ki a londoni adópolitikával szemben.
Dickinson ugyanakkor még az amerikai függetlenségi háború kitörése után is jó ideig a békés megoldás híve maradt: az 1775-ben megfogalmazott Olive Branch Petition (Olajág-oetíció) egyik szerzőjeként a brit koronával való megbékélést szorgalmazta, majd amikor egy évvel később a Kongresszus a függetlenség kimondásáról szavazott, Robert Morrisszal együtt a tartózkodás mellett döntött, és később sem írta alá a nyilatkozatot. Jane Calvert történész - Dickinson személyének elismert kutatója - azonban hangsúlyozta: Dickinson tettével valószínűleg nem a függetlenséget ellenezte, hanem úgy vélte, hogy az ország katonailag, gazdaságilag és jogilag még nem áll készen a szakításra, különösen azért, mert a vallási kisebbségek – mindenekelőtt a pennsylvaniai kvékerek – jogi védelme nem volt megfelelően biztosított.
A döntés hosszú időre meghatározta Dickinson történelmi megítélését, aki az amerikai emlékezetben gyakran a határozatlanság vagy a megalkuvás jelképeként jelent meg az elmúlt évtizedekben. A népszerű feldolgozások is - köztük az 1776 című musical vagy a John Adamsről készült HBO-minisorozat - többnyire olyan politikusként ábrázolják, aki a függetlenség elszánt híveinek ellenpontjaként akadályozta a forradalmat, miközben a történészek szerint ezek az ábrázolások számos ponton eltérnek a történeti forrásoktól. A művészeti alkotások a hazafiak ügyét mogorván, beesett szemmel ellenző alakként mutatják be őt, pedig történelmi forrásokból tudjuk, hogy meggyőző és karizmatikus személyiség volt, akit társai elkötelezett hazafias vezetőnek tartottak - nyilatkozta Calvert az AP News hírportálnak.
Dickinson a nyilatkozat elfogadása után sem vonult vissza a közélettől, hanem szolgált Pennsylvania és Delaware milíciájában, részt vett a Konföderációs Cikkelyek kidolgozásában, támogatta az Egyesült Államok alkotmányának elfogadását, sőt később Delaware és Pennsylvania kormányzói tisztségét is betöltötte. 1808-as halálakor még Thomas Jefferson is a forradalom egyik kiemelkedő alakjaként méltatta tevékenységét.
Az utóbbi évtizedekben több történész – köztük Jane Calvert – is igyekezett árnyalni Dickinson megítélését, és felhívni a figyelmet arra, hogy az amerikai függetlenség előkészítésében és az új állam felépítésében játszott szerepe jóval jelentősebb volt annál, mint amit a történelmi emlékezet sugall. Bár a kutatók továbbra sem értenek egyet abban, hogy a legjelentősebb alapítók közé sorolható-e, egyre többen vélik úgy, hogy 1776-os döntése aránytalanul nagy hatással volt történelmi emlékezetére, és háttérbe szorította korábbi, illetve későbbi politikai teljesítményét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
