Teljesen kiszáradhat az Eufrátesz
2026. május 14. 11:01
A történelmi mélypontra süllyedt vízszint miatt 2040-re teljesen kiszáradhat az Eufrátesz folyó, ami a régióban egyre súlyosbodó humanitárius és közegészségügyi válságot idéz elő. Az emberi civilizáció bölcsőjének számító, az ókori történelem szempontjából kulcsfontosságú folyóvidék pusztulása mellett egy új régészeti tanulmány az egykori Édenkert földrajzi elhelyezkedésének eddigi térképészeti konszenzusát is megkérdőjelezi.
Az iraki vízügyi minisztérium adatai és a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) elemzése rávilágítanak, hogy a Törökországtól Szírián át Irakig húzódó, mintegy 2900 kilométer hosszú Eufrátesz vízhozama fenntarthatatlan szintre csökkent. A folyamat hátterét az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egy korábbi átfogó kutatása is megerősíti: a Tigris és az Eufrátesz vízgyűjtő medencéje 2003 és 2009 között a Holt-tenger térfogatát megközelítő mennyiségű édesvizet veszített el.
A mérések szerint a veszteség mintegy 60 százaléka az intenzív és szabályozatlan talajvíz-kitermelésre, a fennmaradó rész pedig a klímaváltozás okozta aszályokra vezethető vissza. Nászir Bakar, az iraki Tigris Folyóvédő Egyesület (Tigris River Protectors Association) helyi koordinátora szerint a vízhiány mára súlyos közegészségügyi krízist okozott: a térségben felgyorsult a kolera, a tífusz, a kanyaró és más fertőző betegségek terjedése, miközben a megfelelő orvosi ellátás és a vakcinaelosztás is akadozik.
A „Termékeny Félhold” folyóinak apadása különös társadalmi rezonanciát kelt, mivel a térség évezredeken át a korai agrártársadalmak és az emberi írásbeliség (Mezopotámia) központja volt. A drasztikus vízszintcsökkenés a vallási közösségek figyelmét is a területre irányította, mivel az Eufrátesz kiszáradása a bibliai szövegekben – többek között a Jelenések könyvében és Jeremiás próféta írásaiban – a történelem lezárulásának egyik szimbolikus, apokaliptikus előjeleként szerepel. Az ókori kanonikus szövegek az Eufráteszt emellett az Édenkertből eredő négy paradicsomi folyó egyikeként azonosítják, amelynek pontos ókori geográfiai azonosítása évszázadok óta tudományos viták tárgyát képezi.
Ebbe a történeti földrajzi diskurzusba illeszkedik Konsztantyin Boriszov kutató az Archaeological Discovery című tudományos folyóiratban nemrég publikált új elmélete, amely alapjaiban írhatja át az Édenkert lokalizációjával kapcsolatos feltételezéseket. A szerző a hagyományos mezopotámiai (iraki) helyszín helyett azt állítja, hogy a mitológiai Édenkert valójában Egyiptomban, a gízai nagy piramis közvetlen környezetében terülhetett el.
Érvelését egy Kr. e. 500 körülre datált, egy körülölelő óceánból eredő négy folyót (Nílus, Tigris, Eufrátesz, Indus) ábrázoló ókori térképre, valamint a 13. századi Hereford Mappa Mundi (világtérkép) ábrázolásaira és Josephus Flavius zsidó történetíró feljegyzéseire alapozza. Boriszov tanulmánya strukturális elemzésekkel igyekszik rámutatni arra is, hogy a gízai piramis belső felépítése olyan elágazó mintázatokat mutat, amelyek párhuzamba állíthatók a bibliai Élet Fájának leírásaival, új szempontokat emelve be a térség vallástörténeti és régészeti kutatásába.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
