Ragacsos rizs és évszázados könnyek: hét híres fal a történelemből
2020. október 27. 08:23 Múlt-kor
Az emlékezés helye
„A seb, mely lezárult és begyógyult” – így jellemezték a vietnámi veteránok 1982-ben felavatott – valóban egy gyógyuló sebre hajazó – washingtoni emlékművét, amely az amerikai fegyveres erők azon tagjainak emlékére készült, akik elhunytak vagy eltűntek a délkelet-ázsiai harcokban.
1979-ben, négy évvel Saigon eleste után merült fel az ötlet, hogy méltó emléket állítsanak a Vietnámban harcoló amerikai veteránoknak.
A kezdeményezést sokan támogatták, magánszemélyek adományaiból végül 8,4 millió dollár jött össze. Egy évvel később a Lincoln Memorial melletti helyet jelölték ki helyszínként.
Az emlékmű egyik legismertebb része a Maya Lin amerikai építész által megálmodott, évente hárommillió látogatót vonzó emlékfal.
A 75 méter hosszú, fekete színű, Indiából származó gabbrókőből készült fal V-alakban helyezkedik el: csúcsánál 3,1 méter magas, a szélein azonban csupán 20 centiméteres. Egyik szárnya a Washington Monument, a másik pedig a Lincoln Memorial felé mutat.
A megrázó, ám a díszítés hiánya miatt máig ellentmondásos megítélésű alkotáson rang és egység megjelölése nélkül, a csúcstól kiindulva halálozási sorrendben 58 307 név szerepel.
Az elhunytakat gyémánttal, az eltűnteket pedig egy kereszttel jelölték meg, ha pedig valamely eltűntként nyilvántartott személyről kiderülne, hogy túlélte az ázsiai poklot, a protokoll szerint egy kört vonnának a keresztje köré. Erre azonban még sohasem került sor.
A megszokott rituálé szerint a hozzátartozók az emlékműhöz egy-egy darab papírral érkeznek, amelyet a szeretett nevére illesztve zsírkrétával vagy grafitceruzával átsatírozzák a nyomát. Néhány méterre az emlékműtől három katona szobra figyeli társaik nevét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
