Ragacsos rizs és évszázados könnyek: hét híres fal a történelemből
2020. október 27. 08:23 Múlt-kor
Berlin szégyenfoltja
„Senkinek sincs szándékában falat építeni” – mondta 1961 júniusában Walter Ulbricht egy nyugatnémet újságírónő kérdésére.
Az NDK államtanácsának elnöke ekkor azonban már tudta, radikális lépésekre lesz szükség, ha meg akarják akadályozni, hogy Kelet-Németország néhány évtizeden belül teljesen kiürüljön.
Ugyanis kihasználva, hogy a keleti és nyugati zónák között viszonylag szabad volt az átjárás, 1961-ig közel hárommillió keletnémet települt/szökött át Berlin nyugati részébe.
Miután Ulbricht megkapta a szovjet engedélyt, 1961. augusztus 13-án 500 tonna szögesdrót felhasználásával kerítést húztak fel Nyugat-Berlin köré. A betonfalat két nappal később több ezer szászországi munkás segítségével kezdték el építeni.
A 155 kilométer hosszú, 3,5 méter magas, 45 ezer betonelemből álló fal 28 éven át vágta ketté Berlin városát, valamint több tucatnyi családot és életet is.
Az NDK vezetése által „antifasiszta védőgátnak” hívott, míg Willy Brandt által „egy új koncentrációs tábor külső falának” nevezett határzár kész erődrendszerré nőtte ki magát:
302 figyelőtorony, 43 földalatti bunker, egy 50-100 méter szélességben kialakított tiltott zóna (halálsáv), valamint az állig felfegyverzett határőrökön kívül kutyák futtatására szolgáló sáv, vizesárok-rendszer és külön gépkocsiút biztosította a szinte áthatolhatatlan védelmet.
A fal fennállása alatt mintegy 5000 NDK-állampolgár – köztük számos határőr – kísérelt meg Nyugat-Berlinbe szökni, legtöbbjüket azonban elfogták, legalább 136-an pedig életüket vesztették.
Az Európa kettéosztottságát jelképező berlini fal végül 1989. november 9-én egy figyelmetlenség miatt omlott le ilyen gyorsan.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
