Önként vállalta a halált fogolytársa helyett Auschwitz szentje, Maximilian Maria Kolbe
2020. augusztus 14. 08:21 Múlt-kor
Amikor az SS-tiszt a szemébe nézett, a 26273-as számú fogoly úgy érezte, mintha egy fejszét vágtak volna a koponyájába, majd egy pillanat múlva meghallotta a határozott, acélkemény szót: „Ezt!” Lesütötte a szemét, majd mikor kinyitotta, látta, hogy az SS-tiszt rámutat. Ekkor valami összeomlott Franciszek Gajowniczek lelkében, és keservesen felkiáltott: „A feleségem! A gyermekeim!” Miközben dermedten állt és halálos ítélete visszhangzott fejében, valahonnan a kétségbeesés éjsötét kútjának legmélyéről szavakat hallott, amelyeknek értelme lassan bontakozott ki előtte. „Lengyel katolikus pap vagyok, vigyenek engem helyette, mert neki felesége és gyermekei vannak.” A csendes, de határozott felszólalás hihetetlenül, már-már szürreálisan hangzott. Karl Fritzsch táborparancsnok-helyettes egy pillanatig hezitált, majd parancsot adott embereinek, hogy a papot vegyék ki a sorból. A válogatás után az önfeláldozó Maximilian Maria Kolbe ferences szerzetest örökre elnyelte az auschwitzi haláltábor hírhedt 13-as blokkja.
Maximilian Kolbe egy lengyel bába és egy német takács gyermekeként Rajmund Kolbe néven látta meg a napvilágot 1894 januárjában, az akkor az Orosz Birodalomhoz tartozó Lengyel Királyság egyik településén, Zdunska Wolában. A fiatal Rajmund élete 12 éves korában, 1906-ban egy látomás hatására gyökeresen megváltozott.
„Azon az éjszakán megkérdeztem a Szűzanyát, hogy mi a szándéka velem. Ekkor két korona jelent meg kezében, egy fehér és egy vörös, és arról érdeklődött, hogy elfogadnám-e valamelyiket. A fehér a tisztaságot, a vörös a mártíromságot jelképezi. Ekkor azt válaszoltam Szűz Máriának, hogy mindkettőt elfogadnám” – emlékezett vissza később a látomására.
A jelenés elementáris hatást gyakorolt Rajmundra, aki a következő évben belépett a ferences rendbe. A noviciátus (a szerzetesrendbe való felvétel előtti próbaidő) 1910-ben kezdődött Kolbe számára, ekkor kapta a Maximilian nevet is. 1914-ben letette a szerzetesi fogadalmat és felvette a Maria nevet. Ezután Róma következett, ahol a Nemzetközi Ferences Kollégiumban tanult és teológiai doktorátust szerzett, 1918-ban pappá is szentelték.
Hazatérve Lengyelországba, 1922-ben elindította a Szeplőtelen Szűz Mária Lovagja című vallási folyóiratot, amely rövid idő alatt igen népszerűvé vált a katolikus lengyelek körében. Ez nagy lökést adott Kolbénak, aki a kolostoralapításon gondolkodott. Álma 1927-ben vált valóra, amikor a Varsótól 42 kilométerre nyugatra fekvő Teresinben megalapíthatta a Szűz Mária tiszteletére elnevezett ferences kolostort, Niepokalanówot (jelentése: a Szeplőtelen városa).
A lánglelkű szerzetes ezután Japánban végzett missziós tevékenységet, hogy a távoli országban is híveket szerezzen Jézus édesanyjának. A Szeplőtelen Szűz Mária Lovagja című kiadványa tízezer példányban jelent meg a felkelő nap országában. Hat év múlva rendházfőnökként tért vissza Niepokalanówba, ahol a második világháború kezdetére már több mint 700 szerzetes élt és dolgozott. Kolbe nyomdagépeket vásárolt és több tízezres példányszámban megjelenő, gyermekeknek szóló folyóiratot indított.
Lengyelország német megszállása 1939 őszén azonban mindent megváltoztatott a katolikus kolostorban. Kolbét már szeptemberben letartóztatták és elkobozták a nyomdagépeket. A több mint két hónapos fogság nem törte meg a szikár testalkatú ferences szerzetest, aki szabadulása után illegális újságot indított, amelyben rendszerint éles kritikával illette a náci megszállókat. Az általa irányított kolostor pedig menedéket adott a menekülteknek és az üldözött zsidóknak is. A Gestapo azonban résen volt: 1941 februárjában négy rendtársával együtt letartóztatták Kolbét, aki májusban már az auschwitzi megsemmisítő táborban szállította a legyilkolt foglyok holttesteit.
1941 júliusában a barakkjukból megszökött egy fogvatartott és Karl Fritzsch táborparancsnok-helyettes tíz személyt választott ki, hogy példát statuáljon és elejét vegye a további hasonló próbálkozásoknak. A kiválasztottakra lassú kínhalál, kiéheztetés várt. Franciszek Gajowniczek a lengyel hadsereg őrmestere is közéjük került. Gajowniczek kétségbeesett felkiáltására Kolbe, az 16670-es számú fogoly válaszolt, felajánlván életét a családos őrmesterért cserébe.
A közös cellában a ferences szerzetes imádkozásra biztatta a halálra ítélt foglyokat, akik közül két hét elteltével már csak ő volt életben. Kolbéval végül 1941. augusztus 14-én méreginjekcióval végeztek. Testét másnap, Nagyboldogasszony (Mária mennybevétele) napján hamvasztották el.
Franciszek Gajowniczeket 1944 októberében a sachsenhauseni koncentrációs táborba szállították és megérte a tábor szövetségesek általi felszabadítását. Öt évet és öt hónapot töltött összesen a haláltáborokban. Szabadulása után fél évvel újra megölelhette feleségét, akivel annak 1977-ben bekövetkezett haláláig együtt élhetett. Gajowniczek 1982. október 12-én a Vatikánba látogatott, ahol II. János Pál pápa vendégeként részt vehetett Maximilian Maria Kolbe szentté avatásán. II. János Pál a „szeretet mártírjának” nevezte honfitársát és vértanúként avatta szentté az egykori ferences szerzetest. Gajowniczek 1995-ben, 93 éves korában hunyt el.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
