Náci koncentrációs táborban ért véget az olasz királyi hercegnő élete

2017. május 24. 08:33

Mafalda 1902. november 2-án született, III. Viktor Emánuel olasz király és felesége, a montenegrói származású Ilona második gyermekeként (később még három testvére született). Anyai nagyszülei I. Miklós montenegrói király és felesége, Milena Vukotić, míg apai nagyszülei I. Umberto olasz király és Savoyai Margit voltak.

Testvérei között tudhatta a későbbi – mindössze egy hónapon át, a köztársaság 1946 júniusában történő kihirdetéséig uralkodó – II. Umberto olasz királyt is, akit éppen emiatt „májusi királyként” is emlegettek. Mafalda 1925 szeptemberében hozzáment Fülöp hesseni herceghez, III. Frigyes német császár unokájához.

Mafalda magas társadalmi rangjából adódóan már viszonylag korán közéleti szereplővé lépett elő. Az első világháború alatt édesanyjával hadikórházakban ápolt sebesülteket látogatott meg, és bár a második világháború is szörnyűségeket tartogatott számára, ezúttal már saját maga lett a történések elszenvedője. Pedig kezdetben semmi nem utalt arra, hogy az események tragédiába torkollhatnak. A náci pártba már 1930-ban belépő Fülöp herceg, akit Hitler 1933-as hatalomra jutását követően Hesse-Nassau kormányzójává nevezett ki, és akinek a tízezrek halálát eredményező eutanáziaprogramban viselt felelőssége is felvethető, mint a német királyi család tagja és egy olasz hercegnő férje, közvetítői szerepet vállalt az Olaszország és Németország közötti kapcsolatok megerősítése érdekében. A Führer 1935-ben még egy vacsorára is vendégül látta a házaspárt.  

Mafalda 1943-ban Bulgáriába utazott, hogy részt vegyen sógora, III. Borisz temetésén. Itt érte a hír, amely szerint Olaszország kapitulált a szövetségesek előtt, és ugyancsak itt értesült róla, hogy férjét házi őrizet alatt tartják Bajorországban, gyermekei pedig a Vatikánban találtak menedékre. Hitler és propagandaminisztere, Joseph Goebbels ekkorra már komoly fenyegetést látott Mafaldában a német háborús erőfeszítésekre nézve, és „az olasz királyi ház legsötétebb lovaként” emlegette, Goebbels pedig egyszerűen csak „az egész olasz királyi ház legnagyobb szajhájának” nevezte naplójában. 

Ekkora ugyanis megváltozott a nácik királyi származású német honfitársaikkal szembeni attitűdje, és azokra, akiknek neve egykor hasznosnak bizonyult az NSDAP nép körében való elfogadtatása szempontjából, 1943-ra már inkább nyűgként tekintettek. Fülöpöt 1943. szeptember 8-án tartóztatták le, feleségére pedig két héttel később került sor. Mafalda még Bulgáriában tartózkodott, amikor a német haderő főparancsnokságának tisztje, Karl Hass SS-százados (Hauptsturmführer) azzal hívta fel, hogy jöjjön a német nagykövetségre, mivel át szeretné adni neki férje üzenetét. A telefonhívás csapda volt: Mafaldát pedig azonnal őrizetbe helyezték, amint a nagykövetségre ért. Előbb Berlinbe, majd Münchenbe szállították, innen pedig élete utolsó állomására, Buchenwaldba vezetett az útja. 

A hercegnő vesztét azonban nem a náci őrök okozták, hanem a szövetségesek. 1944. augusztus 14-én ugyanis bombázni kezdték a táborban létesített lőszergyárat, Mafalda pedig éppen egy közeli épületben tartózkodott. Szemtanúk állítása szerint a bombázást követően a nyakáig ért a törmelék, karján pedig komoly égésnyomok látszottak, de még életben volt.

Eugen Kogon A pokol elmélete és gyakorlata című, 1950-ben megjelent munkájában további információkkal szolgált a hercegnő haláláról. Eszerint a tábori orvosi csoport egyik tagja, Dr. Schiedlausky úgy döntött, amputálja Mafalda sérült karját, amely állítólag fertőzött volt. A beavatkozás végzetesnek bizonyult számára, ugyanis annyi vért veszített, hogy nem élte túl a műtétet.

A hercegnő testét elhamvasztották (a hamvasztást végző Joseph Thyl levágta egy hajtincsét, amelyet a táborból kicsempészve elküldött Mafalda családjának), majd 1945 áprilisában, a tábor felszabadítását követően megerősítették halálhírét.  Eközben férje, Fülöp túlélte a második világháborút, és azon munkálkodott, hogy megvédje Németországot a kommunizmustól, majd Olaszországba költözött, ahol belsőépítészként komoly sikereket ért el. A házaspárnak négy gyermeke volt, akik közül Erzsébet hercegnő, egyedüliként, még ma is él.