Miben különböztek a középkori vérfarkasok a maiaktól?
2019. október 22. 10:36 Múlt-kor
A középkori szerzők fantáziáját ugyanannyira megmozgatták a vérfarkasokról, illetve farkasemberekről szóló történetek, mint napjaink közönségéét. Mindazonáltal az általuk elképzelt farkasember igen sok mindenben különbözött a mitikus lény ma ismert alakjától.
Az átváltozás
A vérfarkas talán leginkább kulcsfontosságú tulajdonsága az alakváltás képessége. Míg napjaink populáris kultúrájában legtöbbször az ösztön vezérelte farkas tör elő az emberből – akár akarja, akár nem –, a középkori irodalomban sokszor éppen ennek ellenkezőjét látni: az ember szánt szándékkal „viseli” a farkas alakját magán.
Az átváltozás egyik leggyakoribb módja a farkas bőrének felöltése – ez főként az óskandináv és izlandi írásokban tűnik fel, a legendás berserkr, illetve úlfheðinn hagyományait felidézve – e mitikus harcosok a sagák szerint csupán a medve (előbbi esetében), illetve a farkas (utóbbi esetében) bőrét magukra öltve indultak csatába, ahol emberfeletti erővel és agresszióval küzdöttek.
Giraldus Cambrensis (1146-1223), normannkori walesi főesperes írásaiban beszámol egy papról, aki az írországi Osraige térségében vándorolva szembetalálkozik egy vérfarkas párral: a nő haldoklik, a pap azonban nem hajlandó feladni az utolsó kenetet, attól félve, hogy ez az egész valamiféle ördögi cselszövés.
A hím farkas ezért leölti róla a farkasbőrt, és egy egyszerű öregasszony alakja tárul a pap elé. E legenda tanúsága szerint az alakváltók egyszerűen az állat bőrének magukra öltésével változnak át.
Az átváltozás módja fontos különbséget takar: ha a farkas tör elő az emberből, az azt sugallja, hogy valahol mindig is ott lakozott benne, előtörésével pedig az átváltozás idejére megszűnik az emberi jellem, míg a farkas külső felöltésével az ember megmarad legbelül, és a farkasalak sokkal inkább egy álcává, megoldásra váró rejtvénnyé válik.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
