Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Mi igaz a gyilkos Annabelle-baba történetéből?

2019. október 30. 10:27 Múlt-kor

<

Démoni megszállás

A Warren házaspár szerint itt kezdődtek a valódi gondok. Szerintük ugyanis az Annabelle-babát nem egy gyermeki lélek, hanem egy magát annak tettető, rosszindulatú szellem szállta meg, amely emberi testet keresett magának. Az esetről később azt írták:

„A szellemek nem élettelen tárgyakat szállnak meg, mint a házak vagy a játékok, hanem embereket. Egy nem-emberi szellem hozzákapcsolhatja magát egy helyhez vagy tárgyhoz, és az Annabelle-eset során is ez történt. Ez a szellem manipulálta a babát, azt az illúziót keltve, mintha élne, hogy figyelmet nyerjen. Valójában a szellem szándéka nem az volt, hogy a babához kapcsolva maradjon, hanem hogy embert szállhasson meg.”

Ekkor azonban a két ápolónő még csak annyit tudott, hogy a különös és egyre félelmetesebb jelenségek nem szűntek meg, hanem egyre durvábbá váltak. Végül egy episzkopális leklkészhez fordultak, akit a leírások Hegan atyaként említenek. Hegan értesítette felettesét, egy bizonyos Cooke atyát, aki a Warren-házaspárt hívta segítségül.

Warrenék állításuk szerint azonnal tudták, mi folyik, mivel a démoni megszállás minden „jelét” fel vélték fedezni az eset körül: a teleportálást (a baba önkényes helyváltoztatását), a materializációt (a semmiből előtűnő cetlik), és „a szörnyeteg jelét” (a Lou mellkasán ejtett sebek).

A Warren-házaspár azt javasolta, Cooke atya hajtson végre ördögűzést a lakásban. Ezt követően eltávolították Annabelle-t, és az otthonukban berendezett „okkult múzeumba” szállították, abban a reményben, hogy a jelenségek így megszüntethetők. Mint később elmondták, tévedtek.

A „paranormális” események azonnal folytatódtak, amint Warrenék átvették Annabelle-t. Az ördögűzést követően elhelyezték autójuk hátsó ülésén, és megegyeztek abban, hogy nem mennek gyorsforgalmú úton, hátha még bír valamiféle erővel a rosszindulatú szellem.

Az alacsonyabb rendű utak sem bizonyultak azonban biztonságosnak: Lorraine elmondása szerint az autó fékrendszere többször is működésképtelenné vált az út során, ami miatt többször életveszélyes helyzetbe kerültek. Lorraine szerint végül úgy oldódott meg a fékprobléma, hogy Ed szenteltvizet fröcskölt a babára.

Miután hazaértek, a házaspár Ed dolgozószobájába helyezte Annabelle-t. Később arról számoltak be, a baba rendszerint a ház különböző pontjain tűnt fel, és látták levitálni is. Még azután is képes volt a házba visszajutni, hogy egy különálló épületbe zárták.

Ed és Lorraine Warren végül úgy döntött, végleg elzárják Annabelle-t. Elkészíttették a ma is látható különleges üvegszekrényt, melybe többször belevésették a Miatyánkot, illetve a Szent Mihály-imát, majd elhelyezték benne a babát, kívülre pedig odakerült a figyelmeztető felirat is.

Ed Warren egészen haláláig meghatározott időközönként elmondott egy különleges imát, hogy Annabelle biztosan a helyén maradjon.

Amióta bezárták, a baba nem mozdult el helyéről, azonban a Warren-házaspár szerint a szellem képes volt azóta is időnként befolyásolni a világot maga körül. Az egyik esetben egy pap látogatta meg Warrenék múzeumát, és hangot adott kétségeinek Annabelle-t illetően. Habár Ed figyelmeztette ennek veszélyeire, a fiatal pap nevetve legyintett rá.

Hazafelé aztán csaknem halálos baleset érte: új autóját totálkárosra törte. A pap Ed Warren szerint később azt mondta, Annabelle arcát látta a visszapillantó tükörben a baleset bekövetkeztekor.

Évekkel később egy másik látogató megkocogtatta Annabelle szekrényének üvegét, és a paphoz hasonlóan azt mondta, nevetségesnek tartja, hogy emberek hisznek a baba állítólagos démoni erejében.

A férfi a hazaúton aztán elvesztette motorkerékpárja felett az irányítást, és egy fának ütközve életét vesztette, míg vele utazó barátnője súlyos sérülésekkel, de életben maradt. Warrenék szerint a nő elmondta, éppen a babán nevettek, amikor a halálos baleset történt.

Az évek során Warrenék rendre bizonyítékként ismételték el e történeteket, azonban az ő szavukon kívül semmi nem támasztja alá őket. Sem a fiatal pap, sem a motoros pár neve nem derült ki soha, és Donna és Angie sem jelentkeztek soha a nyilvánosság előtt.

Cooke és Hegan atyák az esettel kapcsolatos tevékenységének (például az ördögűzésnek) sem maradt semmiféle nyoma az episzkopális egyház anyagában, bár a független kutatók szerint a két férfi létező személy lehetett.

Összességében tehát úgy tűnik, a 2006-ban elhunyt Ed és a 2019 áprilisában elhunyt Lorraine Warren szaván kívül nem bizonyítja szinte semmi, hogy a házaspár által leírtak megtörténtek volna.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Mi igaz a gyilkos Annabelle-baba történetéből?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra