Közepesen jelentéktelen káder és „rossz zsaru” – mit kezdjünk Biszku Bélával?
2016. március 17. 17:12
„A felelősség Kádár Jánosé”
Hollán Miklós büntetőjogász hangsúlyozta, hogy a bíróság a Biszku-ügyben megállapította: nemzetközi jogon alapuló felelősség volt megállapítható, vagyis a lex Biszkutól és a kommunista „bűnöktől” függetlenül is megállapítható volt a politikus felelőssége. Felmerülhetett még a felbujtás kérdése is, ezzel kapcsolatban az elsőfokú ítélet azonban megállapította, hogy nincs okozati összefüggés aközött, hogy Biszku egy bizonyos szervezet tagja volt, valamint aközött, hogy a sortüzeket (ha egyáltalán annak lehet őket nevezni - az ügye szakértőként bevont Horváth Miklós szerint nem) levezényelték. Hollán hozzátette, a német büntetőjogi megoldás ismeri a közvetett tettesség (erőszakszervezet által közvetett tettesként elkövetett bűncselekmény) kategóriáját, a magyar büntetőjogban ez azonban nem alkalmazható.
Felmerülhetett emellett a parancsnoki felelősség kérdése is, a korabeli büntetőjogban ez a kategória azonban feltehetően hiányzott. A mulasztásos bűnpártolás esete is szóba jöhetett (Biszku nem tett feljelentést a kérdéses ügyekben). Ma ez nem lenne megállapítható, de az akkor hatályos jog szerint ez is kérdéses. Biszkut egyszerű lett volna kommunista bűncselekményért felelősségre vonni, de a bíróság nem ezt az utat választotta, hanem a nemzetközi jog alapján kívánta a felelősséget megállapítani. Hollán Miklós elmondta, szerinte történész szakértő nélkül nem lehet ítélete hozni az ügyben. Helyes, hogy a második elsőfokú ítélet szakértők is segítették a bíróság munkáját.
Rainer M. János az előadások után lefolytatott vita során kifejtette, hogy a salgótarjáni sortűz ügyében Biszku politikai-történelmi felelőssége vitathatatlan. A bíróság ezt a felelősséget büntetőjogi értelemben nem látta bizonyítottnak, ennek ellenére a bűnösség egyértelműen megállapítható. Szerinte a Nagy Imre-perben nem kellett semmit sem elrendelni Biszkunak, a szervek tették a dolgukat, Biszku csak koordinálta ezt a munkát. A lényeges az, hogy hol születik meg a perről szóló politikai akarat. Ez részben nemzetközi tanácskozásokhoz kötődött (először egy 1957. januári nemzetközi kommunista tanácskozáson merült fel a büntetőjogi felelősség), utána Kádár és Hruscsov egyeztetett az ügyben, majd döntés született a büntetőper megindításáról. A fő felelősség nyilvánvalóan Kádár Jánosé. Az MSZMP KB 1957. december 21-i ülésén nem csak Biszku, senki más sem szavazott a Nagy Imre és társai elleni büntetőeljárás megindítása ellen.
A történész szerint nyilvánvaló, hogy a felelősségre vonás nem megfelelő módját választották, mivel az eljáró hatóságok politikai nyomás alatt állnak. Gellért Ádám ezzel szemben feltette a kérdést, hogy ha Biszkut sem ítéljük el, akkor ki mást? Több olyan ügyet sorolt fel a környező államokból, amelyek arról tanúskodnak, hogy máshol is számos hasonló eljárást indítottak a hatalom egykori képviselői ellen.
Hoffmann Tamás hozzászólásában hangsúlyozta, hogy amennyiben kommunista bűnökért ítélnék el Biszkut (a lex Biszkut tulajdonképpen emiatt hozták), akkor utána a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága megállapítaná, hogy ez ütközik a nemzetközi jogi egyezményekkel. A parancsnoki felelősség kérdésében pedig felhozta a Jamasita-ügyet: a japán Jamasita Tomojukit a japán csapatok manilai rémtetteiért ítélték halálra, holott parancsba is adta, hogy semmiképpen se bántsák a lakosságot, ezt követően pedig megszakadt az összeköttetése katonáival, így lehetősége sem volt megakadályozni az elkövetett bűncselekményeket, vagyis a parancsnoki felelősség kérdésének megállapításában ez az ügy nem tekinthető mércének. Hoffmann Tamás hozzátette: a Biszku-ügyben egyértelmű a politikai nyomás, és szomorú, hogy a bíróságnak folyamatosan hangsúlyoznia kell, hogy a jogszabályok miatt dönt úgy ahogy dönt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
