III. Péter bíróság elé állított és felakasztott egy patkányt, amiért az megrágta a játékait

2018. június 5. 13:28 Múlt-kor

II. Nagy Katalint az orosz történelmi emlékezet mind a mai napig Oroszország legjelentősebb uralkodói között tartja számon. 34 évig tartó regnálása alatt több mint félmillió négyzetkilométerrel növelte meg birodalma területét és a felvilágosult abszolutizmus képviselőjeként jelentős reformok fűződnek a nevéhez. Nyugati mintára modernizálta az orosz jogrendszert, átalakította az oktatást és bőkezűen támogatta a kultúrát. 1796-os halála idejére Oroszország végleg megszilárdította helyét a nagyhatalmak sorában.

Az ide vezető út azonban korántsem volt egyszerű. Katalin cárnő eredetileg Zsófia néven látta meg a napvilágot 1729-ben, Keresztély Ágost anhalt-zerbsti herceg lányaként. A fiatal német hercegnőt II. Frigyes porosz király közbenjárására jegyezték el az orosz trónörökössel, a későbbi III. Péterrel, annak reményében, hogy így – a Habsburgok kárára – a porosz-orosz kapcsolatok erősödnek majd. Zsófia 1744-ben érkezett meg új hazájába, ahol áttért az ortodox hitre – ekkor kapta a Katalin nevet –, majd a következő évben házasságot is kötött Péterrel.

A cárevics sorsa nem sokban különbözött Katalinétól. Eredetileg ő is egy német főnemesi családban született Károly Frigyes holstein-gottorpi herceg és Anna Petrovna orosz nagyhercegnő (I. Erzsébet cárnő nővére) gyermekeként. Sokáig a svéd trón várományosaként tekintettek rá, de gyermektelen nagynénje 1742-ben szintén őt jelölte ki trónörökösének, így nem sokkal korábban érkezett meg az orosz udvarba, mint leendő felesége.

A fiatal házasok azonban egymás szöges ellentéteinek bizonyultak. Katalin művelt, éleseszű és ambiciózus asszony volt, míg Péter – legalábbis Katalin, valószínűleg elfogultságot sem nélkülöző emlékiratai szerint – nem különösebben érdeklődött az államügyek intézése vagy akár Oroszország iránt. Egyedül a háborús ügyek kötötték le a figyelmét, ezért állandóan bábuival vagy katonai egyenruhába öltöztetett szolgáival hadi játékokat játszott.

Katalin emlékiratainak egy meglehetősen bizarr epizódja, amikor arról számol be, hogy milyen látvány fogadta az egyik nap, amikor belépett a cárevics szobájába: „Egy nap, amikor bementek Őfelsége lakosztályába, egy hatalmas patkányt láttam felakasztva, körülötte egy kivégzés minden szükséges eszközével. Megkérdeztem, hogy mit jelent mindez. Erre elmondta nekem, hogy a patkány egy nagy bűnt követett el, ami a haditörvények szerint halálbüntetést von maga után.”

A patkány nagy bűne az volt, hogy lerágta Péter egyik játékkatonájának a fejét és éppen hozzálátott egy másik bábú rágcsálásához, amikor a trónörökös kutyája lecsapott rá és elkapta. Péter éktelen haragra gerjedt a „seregét” szabotáló bestia iránt, ezért haditörvényszék elé állíttatta és hazaárulásért kötél általi halálra ítélte. A kivégzést egy erre a célra összeállított akasztófán hajtották végre.

Katalin beszámolója szerint a felakasztott patkány három napig lógott a bitón, a cárevics ugyanis ezzel akart példát statuálni. Igaz ennek más oka is lehetett, lévén a patkány súlya valószínűleg nem volt elegendő ahhoz, hogy – miként az emberek kivégzésekor történik – eltörjön a nyaka. A szerencsétlen állat így valószínűleg addig lógott, amíg éhen nem halt.

Katalin emlékiratainak többi része sem éppen hízelgő Péterre nézve. Rendszeresen illetlen, részeges, hisztis és leginkább uralkodásra alkalmatlan figuraként festi le őt. Ma már felmerült olyan történészi elmélet is, amely szerint III. Péter valójában egy igencsak intelligens és haladó gondolkodású uralkodó volt, rossz emlékezetét leginkább feleségének és ellenzékének „köszönheti”.

Bármi is legyen ebben a kérdésben az igazság, az bizonyos, hogy Péter és Katalin házassága nem volt egy boldog kapcsolat és Péter személye nem csak Katalinból váltott ki viszolygást. Alig fél évvel trónralépését követően egy palotaforradalom megbuktatta a cárt és helyette Katalint emelte a trónra. A cárnő minden jel szerint nem akart leszámolni férjével. Ugyan házi őrizetbe helyezte egy vidéki birtokon, de ott minden kényelmi kívánságát teljesítette. Az ex-cár azonban nem sokáig élvezhette a „nyugdíjas időszakot”, ugyanis alig egy héttel megbuktatása után máig tisztázatlan körülmények között elhalálozott.