Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hat őrült uralkodó

2014. november 11. 14:20

<

A dudorászó VI. Henrik

A már az első születésnapja előtt Anglia trónjára kerülő VI. Henriket gyengeelméjűként jegyezte fel a történetírás. 24 éves korában feleségül vette az érett, erős akaratú, szenvedélyes és mindössze 15 éves Anjou Margitot. A százéves háború ekkor még javában dúlt, s a francia király nagybátyja, VII. Károly csak azzal a feltétellel adta áldását unokahúga és az angol király frigyéhez, ha cserébe az angolok átengedik Maine és Anjou területét. Ez hatalmas áldozat volt, hisz a több évszázados harc nyeresége forgott kockán. A házassági áldozat magyarázható azzal, hogy amikor VI. Henrik elvette Anjou Margitot, elmeállapota már nem volt stabil, ám lehet, hogy csak a lány szépsége kápráztatta el.

Az uralkodásban kevésbé erős személyiségnek bizonyuló Henrik 1453-ban teljes idegösszeomlást kapott, ami két dologgal magyarázható: ebben az évben lett vége a több mint száz éven át dúló háborúnak, s ekkor született meg az angol királyi pár egyetlen gyermeke, Edward is, akiről az a hír járta, hogy nem az uralkodó fia. A trónörökös érkezése miatt Plantagenet Richárd yorki herceg, aki addig a korona várományosa volt, fellépett a király ellen. Ekkor tört ki az ún. rózsák háborúja, amely során a York-ház és a Lancaster-dinasztia küzdött az angol trónért.

A király 18 hónapon át nem tudott megszólalni, sőt a végtagjait sem volt képes megmozdítani, ami katatón skizofrénia pszichomodoros zavaraira utal. Henriket 1461 tavaszán lemondatta és bebörtönöztette unokatestvére, Yorki Edward, aki aztán IV. Edward néven lett uralkodó. Az elborult elméjű Henrik „végigdudorászta”, énekelte és nevetgélte a sorsát és uralkodását megpecsételő második St. Albans-i csatát 1461-ben. A király és a királyné végül Skóciába ment, hogy megszervezzék a restaurációt, Henriket azonban IV. Edward seregei 1465-ben elfogták, s a Towerbe zárták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hat őrült uralkodó

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra