Egyedülálló vaskori fémkohó nyomait tárták fel Szenegálban

2026. április 1. 20:39

Az egyetem munkatársai a dakari székhelyű Fekete-afrikai Alapkutatási Intézettel (IFAN) együttműködésben folytattak ásatásokat a kelet-szenegáli Falémé folyó völgye közelében fekvő, Didé West 1 (DDW1) elnevezésű régészeti helyszínen. A kutatók egy kiterjedt, mintegy száztonnányi kohósalakot tartalmazó dombot, harmincöt darab, egyenként körülbelül harminc centiméter mély kör alakú kemencealapot, valamint a levegő bevezetésére szolgáló agyagcsövek sajátos, félköríves elrendezését tárták fel.

Mélissa Morel, az UNIGE biológiai karához tartozó Afrikai Régészeti és Antropológiai Laboratórium (ARCAN) posztdoktori kutatója, a tanulmány vezető szerzője rámutatott: a lelőhely egyedisége a kiváló megőrződési állapot mellett abban rejlik, hogy az ilyen típusú, feltehetően a helyi agrárium szerszámigényét kielégítő kisléptékű műhelyeket az ókorban általában csak néhány generáción át használták, itt azonban közel nyolc évszázados, a Kr. u. 4. századig tartó folyamatos működést sikerült dokumentálni.

A lelőhelyen alkalmazott kohászati hagyomány technológiai szempontból is több újdonsággal szolgált. A kisméretű, kör alakú, levehető kéménnyel rendelkező kemencékhez csatlakozó nagyméretű agyagfúvókák nem egyetlen kimenettel rendelkeztek, hanem a főcsatornára merőleges, több apró nyíláson keresztül osztották el a levegőt a kemence alján.

A kutatók emellett egy korábban sosem dokumentált gyakorlatot is azonosítottak: a korabeli kohászok pálmadiómagokat használtak tömítőanyagként a kemencék alapzatánál. Anne Mayor, az ARCAN laboratórium igazgatója kiemelte, hogy a vizsgált nyolcszáz év alatt ez a komplex technológiai hagyomány figyelemre méltóan stabil maradt, és csak minimális finomításokon esett át, ami éles ellentétben áll más afrikai kohászati központok gyorsabb technológiai fluktuációjával.

A vasművesség eredete Fekete-Afrikában

A vasművesség megjelenése az emberiség történetének egyik legfontosabb technológiai forradalma volt, amely a hatékonyabb mezőgazdasági eszközök révén fellendítette az élelmiszertermelést, fegyverként pedig alapvetően átrajzolta a korabeli hatalmi viszonyokat. Míg Európában a vaskor kezdete nagyjából a Kr. e. 8. századra tehető, miután a technológia az anatóliai és kaukázusi régiókból (a Kr. e. 2. évezredből) elterjedt, a szubszaharai Afrika kohászatának eredete a modern régészet egyik leghevesebben vitatott kérdése maradt.

Egyes elméletek szerint a vas megmunkálásának tudománya Észak-Afrikán keresztül jutott el a kontinens belső területeire, míg egy egyre elfogadottabb, újabb paradigma szerint a szubszaharai régióban – többek között a mai Niger vagy a Közép-afrikai Köztársaság területén – legalább háromezer évvel ezelőtt függetlenül, önálló innovációként is kifejlődhetett a vasérc redukciójának technikája.

A szenegáli leletegyüttes fontosságát az adja, hogy Nyugat-Afrikában eddig mindössze mintegy tucatnyi, a Kr. e. 1. évezredre datálható, hitelesen dokumentált kohászati helyszínt ismer a tudomány. A most publikált, nyolc évszázados stabilitást mutató DDW1-es lelőhely feldolgozása elengedhetetlen a korai afrikai társadalmak technológiai és kulturális választásainak, valamint a fémműves tudás regionális elterjedésének pontosabb megértéséhez.