Egy letűnt korszak rejtélyes mementói a Húsvét-szigeti moai szobrok
2024. október 18. 09:05 Múlt-kor
Járó szobrok
A sziget teljes széltében és hosszában 887 szobor található, amelyek közül 397 a fő készítő helyük, a Rano Raraku vulkáni mellékkúp közelében áll. A szobrok többségét tufából, a maradékot vörös, porózus lávából (szám szerint 18-at), bazaltból (15) vagy trachitból (22) készítették zömében 1250 és 1500 között. A moaiok átlagos magassága 4 méter, alapjuk szélessége 1,6 méter, s 12,5 tonna tömegűek. Persze ezeknél jóval nagyobbakat is ismerünk: az óriásnak nevezett alkotás, a legnagyobb, sziklából összerakott, ám feldöntött és befejezetlen szobor 21,6 méter magas és 150 tonnánál is többet nyom.
Az Ahu Te Pito Kurában található Paro a maga 9,8 méterével a legmagasabb befejezett álló szobor, tömege több mint 82 tonna. A bukott kolosszus 9,94 méter magasságával és 75 tonnájával a legnagyobb fekvő szobor, s Ahu Hanga Te Tengánál fekszik. A legkisebb pedig mindössze 1,13 méter magas, amely nevét (Poike) az alatta levő, hasonló nevű inaktív vulkánról kapta.
A moaiok felállításának egyik feltételezett módja. Mozgatásuk pontos mikéntje máig rejtély, ám valószínűleg szánok, illetve kötelek segítségével történt.
A legújabb kori vizsgálatok szerint Rapa Nui szigetén emberfeletti munka zajlott: az őslakosok teljes hegyeket bolygattak meg azért, hogy kinyerjék belőlük a vulkáni kőzeteket a szobrokhoz, majd azokat igavonó állatok és kerék felhasználása nélkül több kilométeres távolságra szállították. Az őslakosok könnyedén tudták vágni a köveket bazalt és obszidián eszközeikkel, amelyek lehetővé tették az alapforma kialakítását a kőbányában. Később kihúzták a szobrokat és félig eltemették őket, hogy aztán kifaragják a legapróbb részleteket is.
A fehér korallal és obszidiánnal ábrázolt szemeket valószínűleg az után ékelték be a szobrokba, hogy már felállították a talapzatra. A füleknek kifúrt, négyzetes formájuk volt, amelyeket zsinórral vagy koronggal díszítettek. A moiaok kezeket is kaptak, amelyeket a kézfej felső részével kifelé, hosszúkás ujjakkal ábrázolták. Egy új elmélet szerint a kőszobroknak testük is volt, az alkotásokat pedig a törzs felénél ásták el, s a művészek festették a szobrokat, csakúgy, mint saját testüket.
A kutatók és a közvélemény fantáziáját egyaránt leginkább a szobrok mozgatásának kérdése foglalkoztatta. Számos olyan kísérletet végeztek, amelyek révén bizonyítani lehetett, hogy a szobrok igenis mozgathatók. Pontos módja nem ismert, de sejteni lehet, hogy szánokat és fahengereket használtak, esetleg kötelek segítségével zajlott a művelet. Ezt sokáig nehezen tartották elképzelhetőnek, mivel amikor az első európaiak a 18. században megvetették a lábukat, alig volt néhány csenevész fa a szigeten. John Flenley biogeográfus a tavi üledékekben talált pollen vizsgálata nyomán azonban arra a következtetésre jutott, hogy a Húsvét-szigetet egykoron buja növényzet borította, s területén évezredeken át több millió pálmafa nőtt.
Fejfedővel és szemekkel ellátott moai. A legtöbb moai rendelkezik ilyesfajta hengeres fejdísszel, úgynevezett pukaóval, amelyet a viszonylag könnyű és puha vulkáni salakból faragtak
A sziget iránti világméretű érdeklődést expedícióival felkeltő Thor Heyerdahl már 1958-ban előállt azzal az elmélettel, hogy a Húsvét-szigeten található 800 éves úthálózatot a polinézek azért építették, hogy szobraikat mindenhová eljuttathassák, és ezt igazolják az utak mellett hagyott moaik is – igaz, mások szerint az utak pusztán ceremoniális célokat szolgáltak. A norvég utazó-etnográfus egyik kísérletében fatörzsből készült szánra erősítettek hanyatt fektetve egy tíz tonnás szobrot, amit fakéregből készült kötelek segítségével tudtak mozgatni. Carl Lipo és Terry Hunt nyomán pedig egyre többen vélik úgy, hogy a moaiok akár „járhattak” is: kísérletükben azt modellezték, hogy az őslakosok függőleges helyzetben, kötelek segítségével mozgathatták és juttathatták el egyik pontból a másikba a több tonnás alkotásokat.
A szobrok felállítása legalább olyan régészeti csodának számít, mint mozgatásuk. Az óriási arcok egy kőből készült alapon (ahu) helyezkednek el, amelyekre 1–15 szobrot tudtak felállítani. A legnagyobb talapzat a Rano Rarakutól és a Poikétől 1 kilométerre található Ahu Tongariki, amely 200 méter hosszú és 15 szobrot helyeztek el rajta. Szobraihoz nem volt kegyes a sors: a szigeten kitört polgárháború során ledöntötték őket, majd 1960-ban egy cunami is elsodorta a szobrokat, restaurálásukra pedig jó három évtizedet kellett várni.
Egy moai restaurálása. A Húsvét-szigeten körülbelül 20 000 lelőhely található, amelynek 40%-a már elpusztult vagy erősen megrongálódott.
A szobrok többségének fején hengerszerű fejfedő, egy úgynevezett pukao van, amely a Puna Pauból bányászott, viszonylag könnyű és puha kőből, összepréselődött vulkáni salakból (scoria) készült, tömege pedig átlagosan 1 tonna, s eddig mintegy százat dokumentáltak belőle. Továbbra is rejtély, hogyan tették ezeket a fejfedőket a szobrok tetejére. Sue Hamilton és Colin Richards kutatása szerint egy vörös salakporból tömörített sűrített cementből készült úton gurították őket – a legvalószínűbb, hogy kézzel lökték, de elképzelhető, hogy fatörzseket használtak ehhez; Pavel Pavel cseh kutató szerint ferde gerendákon húzták fel őket végső helyükre.
A régészek szerint a szobrok a vallási és politikai vezetők autoritását és erejét szimbolizálták, s a polinéziai ősöket reprezentálják. A sziget belseje felé forduló moiaok pedig úgy állnak, mintha a helyieket figyelnék. Csupán hét szobor nem néz a sziget belseje felé: a legenda szerint ők azt a hét hajóst szimbolizálják, akiket Hotu Matu’a király küldött a felkelő nap felkutatására, hogy megkeressék azt a földet, ahova népét el kell vezetnie.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
