„Elfajzott” műremekek
2013. november 11. 08:38
Igyekeztek pénzt csinálni belőle
Az elfajzottnak nevezett kulturális alkotásokat a nácik előbb a múzeumokban igyekezték elcsúfítani, majd később szétzúzták vagy pótlólagos devizabevételek fejében külföldön értékesítették. A háború kitörése után a műalkotások elpusztítása átlépte a német határokat: 1942. július 27-ének éjjelén több tucat Picasso-, Dalí-, Ernst-, Klee-, Léger- és Miró-festmény lelte végzetét egy, a párizsi Nemzeti Galéria udvarán rakott „tábortűzben”.
Ernst Barlach Magdeburgi síremlék című alkotása deformáltsága, s szellemi és fizikai degeneráltságot tükröző mondanivalója miatt kapott belépőt Münchenbe
1937-ben Joseph Goebbels utasítására nyitották meg Münchenben az Elfajzott művészet című kiállítást, amelyet több mint kétmillióan kerestek fel: a képeket keret nélkül, rasszista szlogenek kíséretében (például: az ideális: kretén és kurva, vagy: a zsidó faji lélek jelenései) aggatták a falakra. Később ezt több más német és osztrák nagyvárosban is bemutatták. Magukra a művészekre pedig megtorlás, tanári állásukból történő elbocsátás, önkéntes száműzetés, többükre börtön vagy koncentrációs tábor várt.
Német szakértők szerint a most megtalált mintegy 1500 alkotásból álló gyűjteményben azonban nem csak jogtalanul elkobzott alkotások, vagy zsidóktól kikényszerített adásvétellel megszerzett festmények találhatók. Sok német művészeti intézmény például önként szolgáltatta be az elfajzottnak minősített alkotásokat, hogy "megtisztuljon" a gyűjteménye a zsidó hatásoktól. Hildebrand Gurlittnak, Adolf Hitler kedvenc műkereskedőjének például egyebek között az volt a feladata, hogy külföldön értékesítsen vagy cseréljen el ezek közül minél többet.
A nácik nem voltak művészetellenesek, csupán a „hagyományos” műfajt kedvelték, s elzárkóztak a modernitás elől. A faji tisztaságot, az erkölcsösséget, az engedelmességet, az ősi bölcsességet vagy a militarizmust megjelenítő szobrászatot és festészetet anyagilag is támogatták. Ám úgy vélték, a sérült vagy torz művészet csupán az alsóbbrendű fajoknak való.
Ugyanakkor a tömegkultúrát nem annyira szigorúan szabályozták, mint az ún. „magaskultúrát”, valószínűleg azért, mert a hatóságok a keménykezű regulák esetén tartottak volna egy nemkívánatos közfelháborodástól. Ennek megfelelően a háború kitöréséig a hollywoodi filmek többsége bármikor megtekinthető volt a német mozikban, s bár az atonális (vagyis hangnem nélküli) zenét betiltották, a dzsessz és a szving viszonylag szabadon hallgatható volt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
