Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Egykori és mai művésztelepek

2012. augusztus 23. 13:59 Gréczi Emőke

<

A gödöllői művésztelep

Gödöllő kicsit kilóg a sorból, hiszen nem festőiskolaként, sokkal inkább egy kézműves-kolóniaként működött, lakóit pedig nem egy művészeti irányzat (igaz, a magyarországi szecesszió egyik fontos központja volt), hanem a tolsztojánus életfilozófia kötötte össze, mintájául pedig William Morris arts & crafts összművészeti (kézműipari) programja szolgált.

Körösfői-Kriesch Aladár 1901-ben telepedett le Gödöllőn, a többiek pedig lényegében őt követték (Nagy Sándor pedig be is házasodott a családba). Három évvel később létrejött a művésztelep működésének anyagi alapját szolgáltató szőnyegszövőműhely, 1907-től az Iparművészeti Főiskola tanműhelye Leo Belmonte irányításával. A mindenre nyitott és furcsa ruhákban járó csoport vonzotta az erre fogékony művészeket: a gödöllői szellemet szívta magába Thoroczkai Wigand Ede és Medgyaszay István építész, az üvegfestők kartonjait Róth Miksa valósította meg.

Igazi műteremházat kevesen tudtak maguknak építeni, a berendezés mindenütt egyedi volt, a preferált életformának megfelelő, egymásnak tervezett kézműves bútorokkal és kiegészítőkkel. Hamar, a világháborúval szétzilálódott a társaság, Körösfői-Kriesch 1920-ban bekövetkező halálával pedig lényegében lezárult a Gödöllői Művésztelep története.

Mivel a gödöllőiek hagyatéka elsősorban alkalmazott művészet (kárpit, épületdísz, üvegablak, könyvillusztráció stb.), ezért az 1998–99-ben felújított Gödöllői Városi Múzeumban (Hamvay-kúria) látható állandó kiállítás sem képtár, hanem inkább összművészeti és szecessziótörténeti tárlat. (Az első átfogó kiállítást a múzeum 1966-ban rendezte.) A kolónia működéséről teljes kép pedig a múzeum által szervezett „Szecessziós túrán” alakulhat ki, amely végiglátogatja a művészek egykori, ma már műemlék otthonait és a szövőiskola épületét.

Ahogy a korábban ismertetett művésztelepek esetében, itt is létezik egy olyan társulás, amely a nagy elődök nyomán dolgozik tovább, felvállalva annak szellemi örökségét: az 1998-ban alakult Gödöllői Iparművészeti Műhely hol máshol, mint a Körösfői-Kriesch utcában működik. A folytonosság jegyében itt dolgozik többek között Remsey Flóra textilművész, a klasszikus művésztelepen alkotó Remsey Jenő (ő a szövőműhelyből Frey Vilmát vette feleségül) unokája.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Egykori és mai művésztelepek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra