Egykori és mai művésztelepek
2012. augusztus 23. 13:59 Gréczi Emőke
A szentendrei művésztelep
A „szentendrei” művészet fogalma, mint fentebb jeleztük, egészen másként működik, mint a „nagybányai” művészeté, mert míg a nagybányai valójában egyetlen művésztelephez, idővel ugyan változó elnevezésű és összetételű, de többnyire posztimpresszionista művészeti csoporthoz köthető, addig a szentendrei egy városhoz, annak területén és környékén akár egymástól független és akár egészen eltérő formanyelven alkotó művészek és csoportosulások összességét jelenti, akik vonatkozó életművéből összeállítható a ma is élő „festők városa” koncepció.
Amikor pedig a „szentendreiek” gyűjtéséről beszélünk, akkor – különösen a magángyűjtés területén igaz ez – a legkevésbé a Szentendre Festők Társaságának (SZFT) művei jutnak eszünkbe, sokkal inkább a harmincas évek közepén Vajda Lajos köré gyűlt szervezetlen csoportról, vagy a jóval későbbi Vajda Lajos Stúdió (ef Zámbó, feLugossy, Wahorn stb.) tagjairól. A város művészetének intézményes gyűjtésére létrehozott Ferenczy Múzeum is „mindenevő”, gyűjtési területe nem szűkül le a SZFT örökségére.
Nagybányával ellentétben itt szórványosan, egymástól függetlenül telepedtek le és alkottak művészek, többségük más települések művészkolóniáiban is érintett volt: a Nagybányán is dolgozó Ferenczy Károly 1889 és 1892 között élt itt, a Szolnokhoz is kötődő Fényes Adolf 1907-ben festett Szentendrén, de járt és dolgozott itt a húszas években is. A második nagybányai generációból Boromisza Tibor 1921-ben telepedett le Szentendrén, de pártolta egy itteni művésztelep megalapítását a korábban a nagybányai és kecskeméti iskolát is megalapító Iványi Grünwald Béla és Herman Lipót is, akinek
oeuvre-jét ma már sokkal inkább Szolnokhoz kötjük.)
Nem sokkal később itt telepedett le a Nagybányán (és előtte Párizsban) eszmélő Perlrott-Csaba Vilmos, aki 1909-ben Iványival együtt ment Kecskemétre művésztelepet alapítani. Vajda Lajos családja 1923-ban költözött Szentendrére, az ekkor kamasz Vajda itt készült művésznek, a településen élő Herman Lipótnál sajátította el a rajzművészet alapjait. Egy szentendrei művésztelep megalapítása Boromisza fejében született meg, aki megpróbálta az akkor ott élő és többnyire mára elfeledett festőket egybeterelni, akkor még sikertelenül.
Ám 1926-ban Starzsinszky László polgármester is komoly promóciót látott a művészek vendégül látásában: meghívására Glatz és Réti (megint két nagybányai alapító) idehozta főiskolai csoportját egy nyári kurzusra, már csak azért is, mert 1920 után ezt már nem volt olyan egyszerű Nagybányára szervezni. Így érkezett meg Bánovszky Miklós, Bánáti Sverák József, (Paizs) Goebel Jenő, Heint Henrik, Jeges Ernő, Ónódy Béla, Pándy Lajos, Rozgonyi László – az 1928-ban megszülető Szentendrei Festők Társaságának alapítói. Lakhatás céljából az egykori járványkórház épületét kapták meg, később pedig – immár véglegesen – a Munkásbiztosító korábbi szanatóriuma lett a művésztelep otthona.
A társaság működésének fénykorát a húszas évek végén, a harmincas évek első felében élte, amikor – furcsa módon – a szentendrei táj- és életképek mellett az alapító tagok római akadémiabeli működésére és a novecento festészetre került a hangsúly, a „szentendreiség” pedig inkább a városba 1934-ben visszatelepülő Vajda és a hozzá csatlakozó Korniss Dezső (Vajda soha, Korniss csak a világháború után lesz a társaság tagja) ekkor született alkotásaiban jelenik meg.
Hogy az SZFT hű maradjon nevéhez, azt az időközben bekapcsolódó Czóbel Béla, Barcsay Jenő, Modok Mária, Ilosvai Varga István, Kmetty János biztosítják. Eközben itt dolgozik, tőlük teljesen függetlenül (Vajdával és Kornissal) Bálint Endre, Vajda (Richter) Júlia, Szántó Piroska, Ámos Imre, Anna Margit, lényegében egy párhuzamos és informális kolóniát alkotva a pismányi Haluskai-tanyán.
A világháború idején a kevés számban itt maradó művészek a telepre munkaszolgálatosokat kapnak társbérlőnek, a háború után pedig nemcsak a lepusztult épületek állagmegóvása, felújítása, hanem a társaság megmaradása is problémát jelent, 1949-ben pedig – mint általában a civil kezdeményezéseket – meg is szüntetik. A telep mint szabadiskola a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének bérleménye lett, majd 1956-tól a Művészeti Alap tulajdonába került, tőle pedig 1960-ban a Szentendrei Művésztelep művészei kapták használatba, vagyis lényegében újra önálló művészcsoportként működhettek tovább.
A mai, egészen friss helyzet pedig úgy néz ki, hogy az úgynevezett Régi Művésztelep tulajdonosa az idén áprilisban létrejött Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., amelynek székhelye is itt, a Bogdányi úti ingatlanban található, működtetője az 1997-ben alakult Szentendrei Régi Művésztelep Kulturális Egyesület, a 2005–2008-ban Puhl Antal vezetésével felújított telepen működő galéria pedig a ma itt alkotó művészek munkáit mutatja be.
A szentendrei Ferenczy Múzeum 1951 óta gyűjti a városhoz köthető alkotásokat, anyagával jelenleg csak időszaki kiállításokon találkozhatunk. Az állandó kiállításra az egykori Pajor-kúria felújításának befejezéséig várni kell (ezt kapta az intézmény cserébe a két éve a szerb ortodox egyháznak visszaadott épületért). A jelenleg a megyei kormányhivatal által fenntartott szentendrei múzeumhálózat egésze (a Barcsay-, Czóbel-, Anna-Ámos-, Vajda-gyűjteménnyel, Boromisza Emlékszobával) egészen pazar állománnyal rendelkezik, így együtt számszerűen is meghaladhatja a többi közgyűjtemény (MNG, JPM, Szombathelyi Képtár stb.) vonatkozó kollekcióját.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
